Most jön a fekete leves: nehéz időszak következhet a hazai vállalkozások életében

Pénzcentrum2023. október 27. 22:01

Bár nincsen jelentős elmozdulás, már látszódnak a repedések – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiadott harmadik negyedéves barométer bemutatásán. 

A 2. negyedéves elemzés kapcsán többek között azt írtuk, hogy bár kissé romlott a hazai vállalkozások üzleti hangulata, inkább tűnt úgy, az idei év számukra a kivárás éve lesz. A minden tárgynegyedév középső hónapjában, a VOSZ tagvállalkozásai között elvégzett kutatás a harmadik negyedévben sem mutatott jelentős elmozdulást, azonban fontos figyelembe venni, hogy a makrogazdasági környezet negatív kilengései még tartogathatnak meglepetések a vállalkozások számára. Azzal együtt, hogy a VOSZ tagvállalkozásai inkább az erős és prudens vállalkozások közé tartoznak, a makrogazdasági változások már láthatóan érintik ezeket, mint a megrendelések elmaradásai, a szakmai munkaerő hiánya és a csökkenő vásárlóerő – foglalta össze röviden a VOSZ sajtóreggelijén Kozák Ákos, a kutatást végző Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója. Hozzátette, a viszonylagos állandóságot lehet tapasztalni az üzleti hangulatban, ugyanakkor már látszódnak a repedések, és még azt sem lehet látni, a 4. negyedévben a tendencia hogyan fog folytatódni.

Kozák Ákos emlékeztetett arra, hogy már korábban is jelezték, a körbe tartozás várhatóan újra meg fog jelenni vagy erősödni. A válaszokból kiderült, egyre több vállalkozás panaszkodik a fizetési morál romlására. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a csökkenő megrendelések gyengülő vásárlóerő miatt meglehetősen nagy a kockázata a veszteséges működésnek, amit tovább erősíthet az európai uniós fejlesztési támogatás hiánya, valamint a rendkívül magas infláció is.

Üzleti kilátások: még él a remény, de közép- és hosszútávon már kedvezőtlen lehet a helyzet

Ambivalens érzéseket élnek meg jelenleg a vállalkozások, egyre többen úgy látják, rosszabbak
lehetnek a kilátások – összegezte Kozák Ákos, aki kiemelte, a 3. negyedév adatai alapján már 4%
elmozdult a negatív várakozások irányába. Az is elhangzott, bár jelenleg a többség még teljesíti az éves tervezett bevételeket, folyamatosan emelkedik azon vállalkozások aránya, amelyek ezeket az év elején kitűzött célokat nem fogják elérni. A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, a vállalkozások pénzügyi helyzete egyelőre nem romlik, nem nőtt az adótartozás és nincsenek fizetési problémák. Ugyanakkor minden 7. vállalkozás nem rendelkezik pénzügy tartalékokkal, és a magasabb ellenálló képességgel rendelkező vállalkozások aránya a felére esett vissza, 20-ról 10%-ra.

A jelenlegi helyzetet jól tükrözi, hogy a kutatás eredményeiből látszik, a vállalkozások jelentős része elkezdte újragondolni a fejlesztési céljait és azok teljesítését. Az év első negyedéves barométer eredményei azt mutatták, hogy jellemzően az év elején valósítják meg a tervezett fejlesztéseket, ezért talán nem meglepő ennek év közbeni visszaesése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor az is tény, hogy majdnem minden 5. vállalkozás, a 3. negyedév adatai alapján, már elhalasztotta fejlesztési célú beruházásait, elsősorban a béremelések miatt – emelte ki Kozák Ákos. Ehhez Perlusz László, a VOSZ főtitkára hozzátette, ezzel együtt az megfigyelhető, hogy az energetikai célú beruházásokat, melyeket jellemzően önerőből finanszíroznak, a vállalkozások nem halasztották el, a zöld átállás folytatódott.

Munkaerő: úgy tűnik, nem várható leépítés, ugyanakkor a reálbércsökkenés valós veszély

Arra a kérdésre, hogy a következő 12 hónapban terveznek-e elbocsátást, a második negyedéves
magasabb szám után visszarendeződött a helyzet, úgy tűnik, a hazai vállalkozások inkább a munkaerőmegtartásban gondolkodnak. Kozák Ákos hangsúlyozta, az adatokból jól látszik, hogy a vállalkozások majdnem 40%-a végrehajtott béremelést, elsősorban a bérfeszültség elkerülése miatt, ugyanakkor ezen felül már nem tervez továbbit.

Címkék:
vállalkozás, munkaerő, kutatás, bevétel, üzlet, vállalkozásfejlesztés, hazai, vállalkozók, vosz, vállalkozások,