Nem hagyják az út szélén a Tungsram elbocsátott dolgozóit: még állami támogatást is kapnak

Pénzcentrum2022. május 18. 15:01

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt. A tárca intézkedésének köszönhetően a kormányhivatalok közreműködésével személyre szabott, álláskeresést ösztönző juttatást kaphatnak a Tungsram-dolgozók.

A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál. Így még biztosabban teljesülhet az az alapvető törekvés, hogy a dolgozók ütemezett leépítésüket követően lehetőség szerint azonnal kenyérkeresethez jussanak.

A kormányhivatalok célzott szolgáltatásaikkal a szociális-jogi következmények kezelésében, az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban segítik a munkavállalókat. Felvételükhöz a már futó programokban is többféle állami támogatást igényelhetnek leendő munkaadóik. A vállalat vidéki telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván, ami nagyban megkönnyítheti, felgyorsíthatja a dolgozók újbóli munkába állását.

 

Címkék:
vállalkozás, cég, munka, munkavállaló, leépítés, munkáltató, felmondás, dolgozók, vállalat, létszámleépítés, dolgozó, tungsram, magyar cégek,