MTI • 2014. június 17. 14:31
Eredménytelenül zárult a Gulliver Kft. tavaly indult csődeljárása, a bíróság megállapította a cég fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, a hitelezői igények feldolgozása folyamatban van - közölte a Duna Libra Zrt. kijelölt felszámolóbiztosa kedden.
Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény rendelkezései szerint a hitelezőknek a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított 40 napon belül kell bejelenteni követeléseiket a felszámolónak. Ez június 15-én vasárnap járt le.
Emlékeztetett: a Fővárosi Törvényszék a Gulliver Kft. felszámolási eljárásáról szóló határozatát május 6-án tette közzé. Az eljárásban 190 hitelezői igény érkezett, a hitelezői igények összegszerűségének feldolgozása folyamatban van - közölte Kovács Zoltán.
A Gulliver tavaly decemberben folyamodott csődvédelemért, azt követően, hogy számlavezető bankja a karácsony előtti héten felmondta a szerződését és inkasszózott. A cég 27 boltja (a Bambini bolthálózat üzleteivel együtt) december 21-én szombaton zárt be, a webáruháza pedig már előző este leállt.
Az akkori összesítés szerint a játékkereskedelmi vállalat közel hárommilliárd forinttal tartozik 148 hitelezőnek. A vállalat egy korábbi ajánlata szerint a raktáron lévő árukészletének eladásából csökkentette volna tartozásait.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)