Plázastop: a kis boltok kerülhetnek előtérbe

Magyar Nemzet2011. június 9. 09:32

Felfüggesztenék a 800 és 400 négyzetméter feletti bevásárlóközpontok engedélyezését, legalábbis az év végéig. Ugyanis akkor születhet meg a megállapodás, ami a kis boltok versenyképességét fogja javítani a nagyobb üzletek ellen -írja a Magyar Nemzet.

Bányai Gábor az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának Fideszes tagja elmondta, hogy pártja most tartja időszerűnek az újabb bevásárlóközpontok engedélyezésének felfüggesztését, illetve a kereskedelem újraszabályozására vonatkozó LMP-s javaslat tárgyalását.

Ennek elfogadása év végére várható. A szabályozás fő célja, hogy ne sérüljön a szabad verseny, mégis hatékonyan megjelenítse a helybeliek és a kisebb üzletek érdekeit. A mostani javaslat szerint 100 ezer lakos feletti településen 800, míg az alatti lakosú településen 400 négyzetméter feletti bevásárlóközpont engedélyezése nem történhet az év végéig.

Címkék: