Magyar Nemzet • 2011. február 8. 09:02
A Nemzetgazdasági Minisztérium szakít azzal a korábbi gyakorlattal, miszerint az Európai Uniós átlagnál és a régiós országokhoz képest is magasabb arányban támogat nemzetközi nagyvállalatokat, írja a Magyar Nemzet.
Az új befektetési szerződésekben olyan, mindkét félnek előnyös feltételeket garantálnak, amelyek a korábbiakhoz képest csökkentik a multinacionális cégeknek juttatott támogatásokat. Csak az a multi kaphat támogatást, amely garantálja magyar beszállítók alkalmazását, a támogatás mértéke pedig annál magasabb, minél több hazai vállalkozást tud bevonni a termelésbe.
Azonban az állam munkahelyenként nem költene többet, mint 5 millió forint, és további feltétel, hogy a támogatásnak 5 éven belül meg kell térülnie.
A korábban megkötött szerződésekkel kapcsolatban Becsey Zsolt, a nemzetgazdasági tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára elmondta, jelenleg kilenc szerződést vizsgálnak, és eddig összesen másfél milliárd forintot fizettettek vissza kedvezményezettekkel.
Becsey szerint a 10 százalékos társasági adókulcs mellett nem is érdemes újabb adóelengedést adni nagyvállalatoknak.
Az államtitkár azt is elmondta, idén már több mint 26 projekttel kapcsolatban folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, ezek révén pedig legalább ötezer új munkahely létesül.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)