Felszámolási rekord a vendéglátóiparban: több, mint 500 cég dőlt be!

Pénzcentrum2010. július 28. 14:02

A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az év első fele. Ennek ellenére háromszor annyi vállalkozás alakul, mint amennyit felszámolnak vagy amennyit idén töröltek.


Felszámolási rekordot hozott a június a szálláshelyszolgáltatással, vagy vendéglátással foglalkozó cégek körében. Az elmúlt másfél év egyik hónapjában sem indult meg annyi eljárás, mint 2010 hatodik hónapjában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A 110 megindult eljárást leginkább az első negyedév utolsó hónapja közelíti meg: márciusban 103 cég dőlt be. Jól jellemzi az ágazat helyzetét és kilátásait, hogy az idegenforgalmi főszezont közvetlenül megelőzően dönt rekordot a bedőlt vállalkozások száma - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.


Jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőtt az ágazatban felszámolás alá vont cégek száma az első félévben: idén 567, tavaly ilyenkor 455 cég szerepelt ezen a listán. Az idei adat egyébként az összes júliusban e tevékenységet végző 25 595 vállalkozás 2 százaléka. Tavaly júniusban csupán 68 céget akartak felszámolni az idén júniusi 110-zel szemben. Az év minden hónapjában 8-11-el több vállalkozás került felszámolási eljárás alá, mint 2009 ugyanazon időszakában. A felszámolások növekedése szempontjából a Dél-Alföld régió viszi a prímet, ott 90 százalékkal nőtt a cégbedőlések száma a tavalyi első félévhez képest, amíg a többi régióban csak minimális az eltérés. 


Ha nem is ilyen mértékben, de nőtt a végelszámolással - a tulajdonos által - megszüntetett cégek száma is. A múlt év első hat hónapjában 351, idén 392 cég tulajdonosa dobta be a törülközőt, vagyis 10,5 százalékkal többen akarják befejezni működésüket. 


A felszámolás alatti cégek csaknem háromszorosa azonban az idén újonnan alakult vállalkozások száma. A vendéglátási ágazat népszerűségét bizonyítja az 1697 új cég, amely 11 százalékkal haladja meg a tavalyi első hat hónapban alakult 1511 céget. Tavalyhoz hasonlóan idén is az április volt a leglelkesebb hónap 330 új céggel. "Az idegenforgalomban sajnos ismert jelenség, hogy a cégek osztódással szaporodnak, egy-egy alkalmazott az általa megismert adatbázissal saját üzletbe fog. Az feltételezzük, hogy ez a folyamat gyorsulhatott föl az elmúlt évben azáltal, hogy a kevés megrendeléssel rendelkező cégeknél csökkent az alkalmazottak jövedelme, az elégedetlenség pedig mindig késztetést jelent az önállósodásra" - mondja az Opten stratégiai igazgatója. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Egyharmaddal csökkent a törölt vállalkozások száma az előző év azonos időszakához képest. A múlt év első felében 747, az idei évben 560 cég került ki a cégbíróságok adatbázisából. Az elmúlt hónapokban megindult megszüntetési eljárások azonban e szám növekedését hozzák majd a közeljövőben. Az első féléves adat szintén csupán 33 százaléka az új cégek számának.


A felszámolások harmada a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régióban zajlott, ahogy itt is alakult a legtöbb új cég, szám szerint 595. Ez egyébként 10 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában, és több, mint háromszor annyi, mint ahány vállalkozást bedöntöttek az első félévben a régióban. A többi régióban inkább 2-2,5-szer több az alapított cégek száma a felszámoltakénál. Észak-Magyarországon, valamint Közép- és Dél-Dunántúlon pedig még csökkent is az új vállalkozások száma.

Címkék: