Hoppá! Leépít a magyar sikercég

Pénzcentrum2010. február 18. 08:47

A külföldi beruházások következtében Bulgáriába és Romániába nem szállít terméket a Fornetti Kft Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról. A közeljövőben 120 dolgozónak szűnik meg a munkája -írja a baon.hu.

Tavaly 5,5 millió eurót költött a Fornetti-csoport bulgáriai gyára felépítésére. Temesvárott pedig 7,5 millió eurót szántak fejlesztésekre. A cég termelőkapacitása így 30 százalékkal nőtt meg.

Az elmúlt hónapoktól fogva, a romániai és a bulgáriai leányvállalatok már teljes mértékben maguk állítják elő a fornetti péksüteményeket. Így a kecskeméti és a kiskunfélegyházi gyárakból ezentúl már nem kell kiszállítani a franchise árualapot. Ez azonban létszámváltozásokhoz vezet, a közeljövőben 120 dolgozónak szűnik meg a munkája.

Dr. Szabó József, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója a baon.hu-nak elmondta: abban bízik, hogy a piaci konjunktúra erősödése következtében előbb-utóbb újból munkát tudnak majd biztosítani a kollégáknak. Hozzátette: a vállalat viszont más területeken bővít. Fejlesztőknek, tervezőknek, kivitelező szakembereknek, technológusoknak ajánlanak munkát. A vállalatnál ugyanis teljes erővel folyik a piaci megújulást elősegítő kereskedelmi reform.

Címkék: