Utasok nélkül haldoklik a taxipiac

Világgazdaság2009. november 25. 09:47

Kátyúba ragadt a taxipiac: mind a céges, mind a lakossági ügyfeleket tekintve 10-20 százalékkal csökkent a fuvarok száma az idén - írta a Világgazdaság.

Mind a céges, mind a lakossági ügyfelek esetében erőteljes volt a zuhanás az év első hónapjaiban, azóta pedig alacsony szinten stagnál a piac. A nehéz körülmények következtében a korábbinál jóval több taxis dobta be a törülközőt, és nagy a taxicégek közötti fluktuáció is. Mivel a fuvarszervezők túlnyomórészt a sofőrök által befizetett tagdíjból élnek, jelentős bevételkiesést kell elkönyvelniük azoknak, akiknél nagyobb mértékben csökkent a kocsik száma.

A taxicégek vezetőinek nincs túl nagy mozgástere a válságban. Költségcsökkentést jóformán csak a saját alkalmazottaik körében, tehát a diszpécserközpontokban tudnak realizálni. A hagyományos válságkezelő intézkedések mellett az előremenekülés stratégiáját választották: erőteljes fejlesztésbe kezdtek, ezzel szeretnék a működésük hatékonyságát fokozni, valamint a magasabb minőségű szolgáltatással újabb ügyfeleket nyerni.

Címkék: