Meglepődtünk? Íme a Lidl hűtőinek titka!

Pénzcentrum2009. november 9. 12:02

Határozott lépéseket tervez a brit kormányzat az üzletláncok gazdaságosabb működésének érdekében. A tervek szerint az új szabályozással csökkenhetnek az élelmiszerárak is.

Nagy-Britanniában határozott kormányzati szándék mutatkozik arra, hogy az eddigieknél komolyabban szabályozzák az áruházláncok működését -írja mai számában a Daily Mail. A tervek egy része arra vonatkozik, hogy az üzletláncok csökkentsék hatalmas energiafogyasztásukat: a szupermarketeket például várhatóan kötelezik arra, hogy minden egyes hűtőpultjuk teljesen zárható legyen. Jelenleg ugyanis általánosan elterjedt a mirelit termékek felülről vagy oldalról nyitott hűtőpultja -ez a megoldás azonban rengeteg fölösleges áramot fogyaszt.


Spórolási tippek minden napra: Kattints! 


A brit fogyasztóvédelmi hatóságok szándékai szerint az így megspórolt összegeket az üzletláncoknak továbbítaniuk kellene ma vásárlók felé, például úgy, hogy csökkentik egyes élelmiszerek árát. A Consumer Focus nevű állami fogyasztóvédelmi szervezet vizsgálata szerint két olyan üzletlánc van, amelynek hűtőpultjai maximálisan megfelelnek az elvárásoknak: a Lidl és az Aldi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a két német diszkontlánc összes brit áruházában zárt hűtőpultok várják a vásárlókat. (Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a Lidl 1994-ben kezdte meg működését Nagy-Britanniában, jóval később, mint a felmérésben szereplő többi üzletlánc. A német hálózat így már indulásától kezdve nagyobb figyelmet fordíthatott az energiatakarékos működésre, és a legmodernebb berendezésekkel szerlhette fel boltjait.)

Tovább tarolnak az Aldi és a Lidl milliárdosai- Kattints!

A zöld vásárlás felmérés keretében a hűtőpultok mellett vizsgálták például azt is, hogy használnak-e energiatakarékos égőket az üzletekben, hogy milyen arányban kínálnak a boltok szezonális hazai élelmiszert az importtermékek helyett, vagy hogy a sajátmárkás papíráru mennyire környezetbarát módon készül.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Összesítésben a kilenc vizsgált üzletlánc közül a legjobb helyen a Marks& Spencer (aki a szigetországban hipermarketeket is üzemeltet) és a Sainsbury's végzett. A hazánkban is jelenlévő áruházláncok közül a Tesco a hatodik, az Aldi a nyolcadik, a Lidl pedig a kilencedik helyen szerepel. Utóbbiaknál elsősorban a kevés hazai terméket hozták fel negatívumként a szakemberek.

Címkék:
spórolási tippek,