Tengeri halat tenyésztenek magyar vizekben

Pénzcentrum2009. augusztus 19. 09:17

Egy öttagú konzorcium tengeri minőségű halfajok magyarországi termelésének és szaporításának meghonosítására vállalkozott. Egyetemek, kutatóhelyek és gazdasági szereplők fognak össze a cél érdekében.

A társulás 276 millió forintot nyert el a Nemzeti Technológia Program forrásaiból, amihez a tagok 96 millió forint önerőt biztosítanak, a kutatás pedig a szerződéskötést követően szeptembertől indul.

Stündl László, a Debreceni Egyetem adjunktusa a Napi Gazdaságnak elmondta: a projektet az indokolja, hogy hosszú távon Magyarországon - követve a nyugat-európai trendet - várhatóan egyre inkább a szálkamentes tengeri halak fogyasztása lesz a jellemző.

A négyéves programban az egyetem szakértői két, trópusi vizekben élő halfaj, az Ausztráliában honos barramundi és a Mexikói-öbölben élő vörös árnyékhal esetében a termálvizes tenyésztés és a takarmányozás technológiájának kidolgozását végzik el. Nyugat-Európában szinte korlátlan kereslet mutatkozik a prémium kategóriába sorolt, a lazacnál drágábban forgalmazott barramundira, ami jelenleg többnyire fagyasztott filé formájában kapható.

Jászkisér városában már épül az évi 70 tonnás termelést biztosító - a város közintézményeit fűtő termálvizet utóhasznosító - tenyésztőtelep, a mintegy 200 millió forintos beruházást saját tőkéből és az Európai Halászati Alap forrásaiból valósítják meg.

Címkék: