Piszkos munkák! Harc a fémtolvajok és az önkényes lakásfoglaló ellen

Pénzcentrum2009. július 6. 17:02

A pénzügyi és gazdasági válság több ezer üresen álló, végrehajtott ingatlant hagyott maga mögött a tengerentúlon. Ezeket valakinek gondozni, ápolni kell, - és még ha nem is a legkényelmesebb munka - mára egész iparág alakult ki erre a tevékenységre.

Ezek a cégek arra szakosodtak, hogy a bankok által visszavett üresen álló ingatlanok körül rendet tartsanak, lenyírják a füvet, összeszedjék és elszállítsák a szemetet, a téli időszakban eltakarítsák a havat, ellenőrizzék a kéményeket és megvédjék az ingatlanok gépészeti rendszereit a szétfagyástól.

A feladatok közé tartozik még a korábbi tulajdonosok által otthagyott kacatok, holmik és egyéb használati tárgyak összegyűjtése és elszállítása is.

"A munkánk nem túl vészes, de néha találkozunk nagyon undorító dolgokkal is, gyakorlatilag az ilyen lakásokban már minden került a kezünk ügyébe, amit el tudnak képzelni, sőt!" - mondta a kilenc éve működő, de az elmúlt két évben munkával elhalmozott vállalkozás tulajdonosa.

"A fokozódó versenyhelyzet miatt nyomott árakon dolgozunk. 35-50 dollárért (7-10 ezer forintért) nyírjuk a füvet, gyakorlatilag ugyanennyibe kerül a hó eltakarítás is. 400-450 dollárért (80-90 ezer forintért) szállítunk el egy konténer szemetet és egyéb hulladékot. Munkánk az elmúlt időszakban megsokszorozódott, jelenleg körülbelül 500 ingatlan tartozik a hatáskörünk alá." - folytatta a cégvezető.

Az iparág különösen a végrehajtások által leginkább sújtott államokban (Kalifornia, Florida, Arizona, Michigan) virágzik. Egy társaság naponta12-15 ingatlant tud rendbe tenni, a téli havazások idején némileg csökkenhet ez a szám.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A munka talán legnehezebb része a vandálok, a fémtolvajok és az önkényes lakásfoglalók elleni küzdelem, akik szinte vadásznak az üresen álló házakra. Több esetben meggyűlt már a bajuk az ingatlanokban beköltözött állatokkal is.

A végrehajtás a bankok számára is jelentős veszteséggel jár, ezen felül - teljes körű szolgáltatás esetén - átlagosan körülbelül 3500 dollárt (700 ezer forintot) költenek egy üresen álló ingatlanra, mire azt sikerül újra értékesíteni. A végrehajtott ingatlanok tönkreteszik az egész környék ingatlanpiacát, lehúzzák a szomszédos házak értékét is.

Címkék:
konténer házak,