Szenved a forint miatt a Művészetek Palotája

Pénzcentrum2009. május 29. 09:32

A Művészetek Palotája számára idén a forint euróhoz viszonyított gyengülése mintegy 100 millió forint veszteséget jelent, amennyiben nem lesz az eddiginél drasztikusabb esés.

Az intézmény a tiszteletdíjak és produkciók költségeit nagyrészt euróban fizeti, illetve megállapodásainak többségét euróban kötötte. Az állami támogatás százmillióval csökkent tavalyhoz képest, 2,3 milliárd forintra.

Az intézmény elvesztette az egyik legjelentősebb - autóipari - támogatóját, ám a médiaszponzorációban jelentősebb csökkenést nem tapasztalt.

Nem lanyhult a koncertlátogató közönség érdeklődése sem, sőt, a jegyárbevétel nőtt, a programok telt házzal mennek. A tervezett öt százalékpontos áfaemelést a Müpa már az árak márciusi kialakításakor figyelembe vette, az ezzel járó terheket pedig áthárítja a fogyasztókra - ez műfajonként eltérően enyhe jegyáremelést jelent. A cafeteria-utalványok tervezett megadóztatásának ugyanakkor negatív hatása lesz a Müpa látogatottságára.

Címkék:
művészetek palotája,