Rossz hír az olcsó repülések szerelmeseinek: nagy drágulás jöhet jövőre a Ryanairnél

Pénzcentrum2026. szeptember 2. 15:46

Jelentősen emelkedhetnek az európai repülőjegyárak jövőre, ha tartósan magas marad az olaj ára – figyelmeztetett a Ryanair. A légitársaság szerint a dráguló repülőgép-üzemanyag komoly kihívást jelenthet az iparág szereplőinek, és egyes versenytársak akár a túlélésért is küzdhetnek, írja a HVG.

Jelentős repülőjegyár-emelkedés jöhet Európában 2027-ben, amennyiben tartósan magas marad az olaj ára – erre figyelmeztet a Ryanair. A társaság ugyanakkor egyelőre nincs veszélyeztetett helyzetben, de a kedvezőtlen tendenciák már a terveiben is megmutatkoznak: az éves utasforgalmi célját 216 millióról 214 millióra mérsékelte.

A repülőgép-üzemanyag ára jelenleg hordónként mintegy 140 dollár körül alakul. A Ryanair arra számít, hogy a november és március közötti időszakban nagyjából ugyanannyi utast szállít majd, mint az előző év azonos hónapjaiban. A vállalat szerint azonban ha a magas olajárak 2027 nyaráig kitartanak, az európai rövid távú repülőjegyek ára is számottevően megemelkedhet.

A Ryanair mintegy 100 millió dolláros téli veszteséggel kalkulál. Ez alapján a társaság várhatóan továbbra is nyereséges marad, ám éves profitja elmaradhat a tavalyitól. A vállalat repülőgép-üzemanyag-szükségletének 80 százalékát hordónként 67 dolláros áron fedezte, miközben a nyári időszakban öt százalékkal tudta növelni utasforgalmát 2025-höz képest.

A nemzetközi olajár egyik meghatározó referenciájának számító Brent nyersolaj ára szerdán 97,04 dollárra emelkedett hordónként, ami július vége óta a legmagasabb érték. A magas olajárak hátterében a jelenlegi közel-keleti konfliktus is szerepet játszik, miközben a tűzszüneti kísérletek sorra kudarcot vallottak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Közben a Ryanair riválisa, a Wizz Air erős augusztusi forgalomról számolt be: a légitársaság 26 százalékkal több utast szállított, mint 2025 augusztusában. A Ryanair helyzetével kapcsolatban már a nyár közepén is napvilágot láttak kedvezőtlen hírek.

Címkék:
utazás, üzemanyag, ryanair, repülés, légitársaság, drágulás, áremelkedés, repülőjegy, olajár,