Pénzcentrum • 2025. március 31. 15:41
A Sukiya, Japán legnagyobb Gyūdon (marhahúsos tál) étteremláncának közel 2000 üzletét be kellett zárni, miután két különböző éttermükben is szennyeződést találtak az ételekben: az egyikben egy patkányt, a másikban egy rovart- írja a CNN.
A vállalat március 31. és április 4. között zárja be éttermeit alapos takarítás és fertőtlenítés céljából. A döntés azt követően született meg, hogy egy tokiói külvárosi étteremben rovarszennyeződést találtak múlt pénteken, illetve néhány héttel korábban, januárban egy patkány került elő egy tál miszó levesből a nyugat-japáni Tottoriban.
A Sukiya a közösségi médiában is elnézést kért vásárlóitól a történtekért, és ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a biztonságos és tiszta környezet fenntartása érdekében. Az érintett éttermeket azonnal bezárták, és kártevőirtást, valamint ellenőrzéseket végeztek.
Bár a patkányos incidens képei már január óta terjedtek a közösségi médiában, a vállalat csak március végén erősítette meg hivatalosan az esetet. A cég közleménye szerint a probléma abból adódott, hogy az alkalmazott nem ellenőrizte megfelelően a miszó levest felszolgálás előtt. A pénteki tokiói eset kapcsán a vállalat visszatérítette az érintett vásárló pénzét, és helyszíni vizsgálatot indított az eset okainak feltárására.
A Sukiya, amely a Zensho Holdings tulajdonában áll, 2024 elején 1 957 hazai és 675 külföldi üzlettel rendelkezett, többek között Kínában, Tajvanon, Thaiföldön és Brazíliában. A cég Japánban csak a szintén népszerű Yoshinoya étteremláncot előzi meg, amely 1 259 üzlettel rendelkezik az országban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)