Nyaralás helyett kimennél Párizsba az olimpiára? Leesik az állad, mennyibe kerül a kiruccanás

Reichenberger Dániel2024. március 3. 15:00

Július végétől augusztus közepéig rendezik Párizsban a nyári oilimpiát, ahol több száz magyar sportolónak szurkolhatunk. Ez azonban a helyszínen meglehetősen drága mulatságnak ígérkezik még akkor is, ha a szervezők igyekeznek olcsó jegyek tömegét kiszórni.

Már egy fél év sincs hátra a 2024-es év egyik legjobban várt globális sporteseményéig, a párizsi nyári olimpiai játékokig. Július 27-én, a nyitóünnepségen lobban majd fel a láng, és bő hét héten keresztül a világ több tízezer sportolója méri majd össze a tudását a medencében, rekortánon és sok más pályán vagy egyéb helyszínen. Ahogy mindig, a magyar olimpiai csapat is ott lesz, hogy a minél jobb eredményeket hajtsa majd: már eddig is több százan szereztek indulási jogot, közismertebb nevén kvótát.

A sportolók elkísérése sok magyar sportszeretőnek kedves hobbija, de három éve, a koronavírus miatt egy évvel elhalasztott tokiói játékokon ezt nem tehették meg, ugyanis a japán szervezők a biztonságra hivatkozva inkább nem engedtek be nézőket. Így játékok több ezer éves történetében először a sportolók csak egymást "nézhették" verseny közben. Párizsban azonban már egész biztosan lehetnek majd szurkolók, így most megnéztük, hogy várhatóan mekkora összegekkel kell számolnia annak, aki a francia fővárosban szeretné buzdítani a magyar sportolókat.

Tízezer forint alatt is van belépő

Néhány nappal ezelőtt tette közzé a párizsi olimpia szervezőbizottsága, hogy a legolcsóbb jegyek a versenyekre 24 euróba kerülnek majd (átszámítva mintegy 9 400) forint. Azt is közölté, hogy a jegye majdnem fele 50 euróért vagy még ennél is olcsóbban áll majd a szurkolók rendelkezésére - erről lapunk is beszámolt a napokban.

A jegyárak kapcsán egyébként így is meglehetősen komoly volt a felháborodás. A nem kizárólag olcsó jegyekre vágyó szurkolók szerint ugyanis a népszerűbb versenyekre túlzottan drágák a belépők, és sokan fontolgatják, hogy mégsem a helyszínen nézik majd a versenyeket. A szervezők azzal védekeztek, hogy a 2016-os riói játékokra sem voltak a jegyek sokkal olcsóbbak, és azóta mindenhol jelentős volt az infláció.

30 vagy 150 ezer - és akkor ez csak az út

Mennyibe kerülne az, ha a helyszínen néznénk versenyeket, és a jegyvásárlást már meg is oldottuk? Azzal számoltunk, hogy az olimpia két hetét végig kint szeretné valaki tölteni, így mind repülőjegyet, mind szállást így kerestünk.

A repülőjegy érthetően már most igen borsos áron van: július 27-i indulással és augusztus 11-i visszatéréssel a legolcsóbb fapados ajánlat 92 ezer forint, ráadásul ehhez még át is kell szállnunk a varsói Chopin reptéren. Átszállás nélkül egy fő 140 ezer forintért teheti meg az utat oda-vissza, ez tehát nem tartozik a legolcsóbb ajánlatok közé.

Sok tízezer forintot spórolhatunk, ha nagyon ráérünk: a Flixbusnál már 33 ezer forintért is találhatunk járatot, viszont 2 óra repülés helyett 24 (!) órás úttal kell számolnunk. Ha pedig autóval vágnánk neki, a benzinköltség és a matricák miatt egész biztos, hogy százezer forint felett jön ki a végösszeg.

Horror áron a szállás

A világ egyik legnépszerűbb szálláskeresője, a Booking már a helyszín és az időpont beírásakor figyelmeztet, hogy Párizsban ezen időpontra, vagyis az olimpia két hetére már a szállások 79 százaléka le lett foglalva. Ezen persze nincs mit csodálkozni, a nyári olimpia minden rendező városnak hatalmas turisztikai bevételt szokott jelenteni, és természetesen ilyenkor a sokszorosára nőnek az árak.

Erről az utóbbiról rögtön meg is bizonyosodtunk, amint az ajánlatok betöltöttek: hiába állítottuk be azt a szűrést, hogy a legalacsonyabb árú szabad szobákat vagy apartmanokat mutassa,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

lehetetlen volt két főnek, két hétre 725 ezer forint alatti szállást találni az oldalon.

Vagyis feltételezve, hogy valaki repülővel érezik, máris egymillió forint körüli összeg elment a repülésre és a szállásra, és esetleg még meg sem érkezett a városba, mire ennyi pénzt elköltött.

Mi mennyi Párizsban?

Valószínűleg a tömegközlekedés árait nem emelik majd meg az olimpia idejére, ráadásul sok városban volt már olyan, hogy az éppen rendezendő sporteseményre érvényes jeggyel rendelkezők valamilyen kedvezményt kapnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a francia főváros is így tesz-e, addig is érdemes megjegyezni, hogy egy vonaljegy a város tömegközlekedésére 1,9 euróba kerül, a tíz alkalmas "tömbjegy" pedig 16 euróba.

Ha a versenyek előtt vagy után bevetnénk magukat a városba, akkor érdemes észben tartani, hogy mind az éttermek, mind pedig a bárok elég drágának számítanak Párizsban. Utóbbinak az az oka, hogy az alkoholt súlyos adó terheli az országban, jobb megoldás lehet tehát a szupermarketekben megvásárolni, ahol csak egy kicsivel drágább az itthon megszokottnál.

Összességében tehát elmondható, hogy a párizsi olimpiára mind az eljutás, mind az ottani szurkolás meglehetősen drága mulatság. Persze ez a világ minden nagyvárosában így lenne, de ha valaki mégsem bírja ki az idén sportos nyaralás nélkül, akkor megfontolhatja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott után eredjen ét hónappal korábban. Ennek várható költségeit az alábbi cikkben gyűjtöttük össze:

címlapi kép: Ian Langsdon, MTI/MTVA

Címkék:
utazás, olimpia, forint, turizmus, árak, magyarország, sport, legolcsóbb, magyar, párizs, világ, globális, párizsi, július, sportturizmus,