Mégsem olyan biztos a SZÉP-kártyás bevásárlás? Itt a friss javaslat, sokaknak nem fog tetszeni

Pénzcentrum2023. június 21. 16:01

A kormány bejelentése nyomán augusztustól ismét egy fél évig költhetjük a SZÉP-kártyára kapott béren kívüli juttatást hideg élelmiszerre. Amíg a kiskereskedelmi szereplők agyba-főbe dicsérik a kormány döntését, a turizmusból vagy vendéglátásból élők rettegve számolnak vissza augusztusig: mint lapunknak elmondták, nagyon fog hiányozni az a pénz a szektorból, ami jó eséllyel élelmiszerre megy majd. Ráadásul éppen a főszezonban jött a bejelentés.

Hétfőn jelentette be a Kormányinfón Gulyás Gergely, hogy augusztus elsejétől ismét lehet hideg élelmiszert vásárolni a SZÉP-kártyával - erről lapunk is beszámolt. A kancelláriaminiszter bejelentése szerint augusztus 1-től december 31-ig hideg élelemre is fel lehet használni a SZÉP-kártyákon lévő összegeket, és a keretet is további 200 ezer forinttal meg lehet emelni a munkáltatóknak. A rendelet már kedden reggel elérhető volt a Magyar Közlönyben, ebben megerősítették a miniszter által elmondottakat.

A Pénzcentrum tegnap szakértőket kért meg arra, hogy elemezzék a kereskedelemre gyakorolt hatását az augusztustól életbe lépő szabálynak. Mint elmondták, az intézkedés a boltoknak és a vásárlóknak is egyaránt jó, hiszen a jelenlegi inflációs környezetben segítség, ha az emberek a béren kívüli juttatást sem csak pihenésre vagy kulturális szolgáltatásokra, hanem élelmiszerre is elkölthetik. A boltokat is megkérdeztük, minden készen áll-e a SZÉP-kártyák rohamára. Ezt a cikkünket most újra elolvashatod:

Ha feltételezzük, hogy az eddig pihenésre és kultúrára költött összeg jelentős része augusztustól élelmiszerré "változik", akkor kevésbé lehetnek boldogok a turizmusban, vendéglátásban dolgozók. Megkérdeztük őket, milyen hatása lehet a némileg váratlanul bevezetett könnyítésnek, és meglehetősen lehangoló válaszokat kaptunk.

Főszezonban jött a csapás

A lehető legrosszabb időpontban tervezik bevezetni ezt a rendeletet, ugyanis ez jelentős forrásokat vonhat el a belföldi turizmusból - ezt mondta a Pénzcentrum megkeresésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Eleve sokkal lassabb a belföldi foglalások üteme, mint az előző évben ugyanekkor, és most a tetejébe még ezt is megkaptuk, ráadásul a főszezonban. Felmérni sem lehet, mennyi pénzt veszíthet azon a belföldi turizmus, ha az eddig pihenésre költött pénzt inkább élelmiszerre költik az emberek. Jellemző adatként érdemes lehet megemlíteni, hogy a belföldi foglalások negyedét a magyarok SZÉP-kártyával szokták kifizetni. Milliárdokról beszélünk. Az augusztus 1-jei bevezetéssel kapcsolatban kéréssel fordultunk a gazdaságfejlesztési miniszterhez, arra kérve, hogy a rendelet csak szeptembertől legyen érvényben

- mondta lapunknak a szakember.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Loading...

Mi lesz az éttermekkel?

Nem csak a szállásadók, de az éttermek is komoly gondokkal küzdenek. A lapunknak nyilatkozó ipartestületi elnök szavai szerint hiányozna az a több tízmilliárd forint, ami a turizmusból és a vendéglátásból a kiskereskedelembe tevődne át.

Ha pontosan ismerem a számokat, a legutóbbi alkalommal, amikor hideg élelmet is lehetett venni a SZÉP-kártyával, több mint 40 milliárd forintot költöttek erre a magyarok. Az éttermek forgalma tavaly 1400 milliárd forint volt országos szinten, de akkor sem lehet azt mondani, hogy a 40 milliárd ehhez bagatell összeg. Hiányozna a pénz a turizmusból és a vendéglátásból egyaránt, mindkét szektor nehézségekkel küzd

- mondta Kovács László, a Vendéglátók Ipartestületének elnöke a Pénzcentrumnak.

Címkék:
utazás, SZÉP-kártya, szép kártya, belföld, hideg, bevétel, bevásárlóturizmus, magyar, milliárd, vendégéjszakák, belföldi turizmus, rendelet, augusztus, éttermek, szép kártya adózása,