Itt a lista: ezekben a cukrászdákban lesz kapható Magyarország Tortája 2022-ben

Pénzcentrum2022. augusztus 16. 18:32

Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét 2022. augusztus 19-től vásárolhatják meg az érdeklődők Budapesten a Magyar Ízek Utcája rendezvény keretében, valamint a Magyar Cukrász Ipartestület honlapján frissen megjelent listán szereplő cukrászdákban. Mutatjuk, hol lesz kapható az Ország Tortája augusztus 19-21. között, illetve várhatóan azt követően is.

Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász kreációja, a Huncut Szilva Herceg fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Gyuris László cukrászmester nyerte a Nagyi kedvence fantázianevű alkotással. A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhatodik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére.

Idén a versenykiírásban újdonságként az is szerepelt, hogy a versenymunkák hangsúlyosabban, minimum 40%-ban tartalmazzanak felverteket, vagy egyéb tészta rétegeket annak érdekében, hogy a magyar cukrászat tradíciói jobban érvényesüljenek a tortákban. Érdekesség, hogy idén a mák, a meggy, a tokaji borok és a tejföl több versenyzőnél is favorit volt, több torta alap ízeit is ezek képviselték, de előkerültek olyan, a cukrászatban szokatlan különleges alapanyagok is, mint az édesburgonya, kapor, rozmaring, vagy akár a libamáj.

A győztest, Karikó Orsolyát (Vanília & Gelarto Kézműves Cukrászat, Nagykőrös) a Huncut Szilva Herceg ötletének megszületésekor a kiváló egri vörösbor és kedvelt magyar gyümölcsünk, a szilva ízének harmonikus párosítása ihlette meg. A torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise felvert karamellizált csokoládés fahéj ropogóssal, melyet lágyan rétegez egy üde, könnyed és zamatos, pikánsan fűszerezett szilvás csokoládé mousse, megbolondítva az egri borvidék kiváló családi pincészete által megalkotott classic vörösbor hangulatával, valamint a szintén vörösboros erdei áfonya-szilva zselé, így kényeztetve érzékeinket. A torta koronája a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.

Gyuris László pályaválasztását szeretett nagymamája inspirálta, akinek konyhájában az ő első süteményei is készültek. A Nagyi kedvence az ő tiszteletére született meg. A szegedi cukrász másodszor nyerte meg versenyt, miután 2019-ben Kicsi Gesztenye elnevezésű tortája bizonyult a legjobbnak. A Nagyi kedvence energiatartalma 233,8 kcal szeletenként, míg szénhidrát értéke 11,9 g vagyis a cukorbetegek számára is jó választás lehet, de mindenkinek ajánlják, aki ügyel arra, milyen összetevőkből áll, amit elfogyaszt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat, a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.

Az árusító cukrászdák listája augusztus 16-tól megtalálható a Magyar Cukrász Ipartestület honlapján,  mely várhatóan augusztus 19-ig napról napra bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

2022-ben Magyarország Tortáját az alábbi cukrászdákban lehet kapni:

Címkék:
magyarország, gasztronómia, cukrászda, lista, sütemény, magyar, cukrász, torta, cukormentes,