Bezárási hullám tizedeli a magyar éttermeket: a legjobb, legrégebbi helyeket is elsöpri a válság

Pénzcentrum/InfoRádió2022. augusztus 4. 08:32

2019-hez képest 3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon. A bezárni kényszerült üzletek harmada Budapesten üzemelt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt újabb bezárások jöhetnek.

A pandémia ellenére a vendéglátóhelyek többsége tartotta magát, bízva abban, hogy a járvány elmúltával újrakezdheti, tehát jelentős üzletszám-csökkenésre nem került sor kezdetben. Mára azonban az 51 ezer üzletből mintegy 3500 vendéglátó egységgel – 1500 étteremmel, vagyis meleg konyhás üzlettel és körülbelül 2 ezer szórakozóhellyel, illetve italárusító üzlettel – lett kevesebb a 2019-es évhez mérten. A bezárt vendéglátó egységek harmada budapesti volt, jelentős részük szórakozóhely és italárusító üzlet a bulinegyedből.

Kovács László úgy véli, óhatatlanul is egy minőségi szelekció fog végbemenni, vagyis még rengetegen fognak bezárni. Ennek okai az alapanyag- és energiaárak jelentős emelkedése, de legfőképp a munkaerő-hiány, ami az üzletek szempontjából talán a legmeghatározóbbak. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy nagyon magasak lettek a bérigények, miközben rengetegen alulképzettek, illetve képzetlenek a vendéglátásban.

Címkék:
utazás, étterem, vendéglátás, vendéglő, vendéglátóhely, üzlet, szórakozóhely, vendéglátóipar, vendéglátóhelyek,