Magyar Nemzet • 2020. július 23. 09:57
A hónap végén megjelenik az első igazi magánvasúti szolgáltató Budapesten, és olcsóbban visz el Bécsbe vagy Prágába, mint a MÁV-Start vagy az ÖBB. A RegioJet azonban nemcsak az állami vasutakkal, de a fapados repülőkkel is versenyez az utasokért.
Tavaly nyáron jelentette be a cseh mobilitási szolgáltató, a nemzetközi gyorsbuszokat és vasúti járatokat közlekedtető RegioJet, hogy megjelenik a magyar pályákon is - írja a Magyar Nemzet. Bár a korábban tervezett június közepi kezdést meghiúsította a pandémia, július végén hozzánk is befutnak a cég sárga vonatai. Az árazás meglehetősen agresszív:
Ez a lowcost ajánlat is tartalmaz előre lefoglalható ülést, amelyben elfér a láb, légkondicionálást, konnektorokat és ingyenwifit. Öszehasonlításként: a MÁV-Start az ÖBB-vel közösen üzemeltetett RailJet szerelvényén 13 euró a legolcsóbb jegy, amiből ráadásul nincs is túl sok egy-egy járaton.
Ennek az ára a fapados részlegen 16 euró - de érdemes átgondolni, hogy a hétórás utazás során jól jöhet az állítható háttámla, valamint némi inni- és harapnivaló. Mindezt tartalmazza a tulajdonképpeni másodosztályra szóló jegy 19 euróért. Ez a nem egészen hétezer forint nagyjából összevethető a Ryanair Budapest-Prága árával, amely szeptember elejétől érhető el. Előáll tehát az a helyzet, hogy versenyezhet egymással a Budapest-Prága távon (közúton 530-560 kilométer) a fapados repülőgép és a luxusvonat.
A repülőgép alig több mint egy óra alatt teszi meg az utat, és a reptérre való ki- és bejutás, a biztonsági vizsgálatok időigénye figyelembevételével sem vesz el az életünkből többet a légi út, mint négy órát. Ehhez képest a vonat menetideje csaknem hét óra.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezen a területen egyértelműen a légi út a kedvezőbb. A menetjegyek ára nagyjából megegyezik, ugyanakkor a Ryanair pénzt kér az egymás mellé ülőktől, a csomagjukkal egy légtérben utazni kívánóktól, sőt egyáltalán a csomagokért is. Pénzbe kerül eljutni Ferihegyre és a prágai reptérre is, miközben a pályaudvarok metróval elérhetők. Költségek tekintetében tehát a vasút kedvezőbb.
Ami pedig az utazás komfortját illeti, a fapadosok székeit jól ismerjük: 170-es testmagasság és 80 kilós testsúly felett kínszenvedés az ücsörgés a gépeken. Ezzel szemben a sárga vonat kocsijai felújítottak, tágasak, a standard osztályon csak három ülés van egymás mellett. A RegioJet igazgatója, Ivana Kašická a Railway Gazette-nek úgy foglalta össze a cég filozófiáját, hogy igyekeznek jelentősen csökkenteni az utasok számára a vonatozás költségeit, de a lehető legszélesebb körű szolgáltatást kínálják. Céljuk, hogy mindenki megengedhesse magának a vonatozást Prága, Bécs és Budapest között.