Olyan súlyos a munkaerőhiány, hogy irodistákat ültet a BKV a volán mögé

Népszava2017. november 14. 09:05

Akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban - írja a Népszava.

A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett. A napilap kérdésére a BKV hangsúlyozta, hogy

a "pótsofőrök" ugyanolyan értékűek, mint a főállásban foglalkoztatottak.

Közölték azt is, hogy az úgynevezett besegítői foglalkoztatás a BKV összes ágazatában szinte a vállalattal egyidős, és a besegítők rugalmas foglalkoztatása nagyban hozzájárul az utasok elszállításának biztosításához. A cég kiemelte, hogy a besegítő járművezetők az összes olyan képesítéssel rendelkeznek, mint a főállásúak.

A BKV buszos üzletágában 250-300 sofőr hiányzik. Emellett trolibuszvezetőből is kevés van: 270 sofőr mellett 50 besegítő dolgozik, havonta 10 főállású munkavállaló tevékenységét kiváltva - tudta meg a lap a BKV-tól.

Címkék:
utazás, bkv, sofőr, munkaerő, munkaerőhiány,