Balaton 2013: örülhetnek a horgászok, a kerékpárosok

Pénzcentrum2013. május 7. 15:06

Bőséges fogással kecsegteti a Balaton a horgászokat, és a kerékpárosok is örülhetnek: a tavon menetrend szerint közlekedő bicikliszállító hajó indult.

Rekordfogásról maradtak le azok a horgászok, akik idén még nem próbáltak szerencsét a Balatonnál - tudta meg az InfoRádió a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától, Füstös Gábortól, aki elmondta: a sok csapadék miatt áprilisban nagy mennyiségű víz érkezett a befolyókon a tóba, ez pedig a part közelébe csalta a halakat. Bizonyos alkalmakkor percek alatt lehetett 2-3 pontyot megszákolni.


A kihorgászott halat viszont tilos eladni - figyelmeztet a szakember. Mint mondta: a horgászat egy hobbi, így kereset forrása nem lehet. Adózási problémákat is felvetne, ha a horgászok eladnák a kifogott halakat - tette hozzá Füstös Gábor.

Behajózott bringák

A kerékpárosok azonban semmiféle szabályt nem sértenek, ha biciklijükkel hajóra szállnak: májustól ugyanis menetrend szerint közlekedik a Balatoni Hajózási Zrt. idei újdonsága, a kerékpárszállító hajó - mondta el a társaság kereskedelmi igazgatója, Kapócs Ferenctől. Mint mondta: évek óta tapasztalják a kerékpáros forgalom erősödését, ezért úgy döntöttek, hogy az egyik idősebb vízibuszt átalakítják, így közlekedik majd egy olyan hajó a Balatonon, amely akár 30 darab kerékpárt szállíthat.

A kerékpáros hajó szombati napokon a Szigliget - Balatongyörök - Balatonmáriafürdő útvonalon közlekedik, vasárnaponként pedig Balatongyörök és Máriafürdő között teljesít szolgálatot. A katamaránokon ezután is lehet majd kerékpárokat szállítani.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A menetjegyek drágultak a tavalyi szezonhoz képest. Egy Fonyód-Badacsony jegy 100 forinttal lett drágább, Balatonfüred és Tihany között pedig 140 forinttal kerül majd többe a hajózás.

Címkék:
utazás, Balaton, balatoni hajózás zrt,