Tarolnak a fapadosok a budapesti repülőtéren

Pénzcentrum2013. január 31. 16:02

A bázis légitársaság elvesztése és az elhúzódó világgazdasági válság ellenére is alig 4,7 %-os utasszám csökkenéssel zárta az elmúlt évet a Budapest Airport - olvasható a cég közleményében. A piaci részesedések viszont jelentősen átalakultak Budapesten, a diszkont légitársaságok már a forgalom 52%-át adták tavaly.

A magyar főváros légikikötője 8 504 020 utast fogadott vagy indított az elmúlt évben,ami valamivel több mint 4%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ennél jóval drámaibb viszont a fel- és leszállások számának, az ún. gépmozgásoknak a 20% feletti visszaesése 87 560-ra, ami nagyjából a tíz évvel ezelőtti szintnek felel meg.

A Malév tavaly februári csődjével keletkező piaci résre a légitársaságok gyorsan reagáltak, a Lufthansa már 72 órán belül elindította a hamburgi és a berlini járatot, az Air Berlin szintén három nap alatt megérkezett első járatával a német fővárosból. Mind a Wizz Air, mind a Ryanair még a Malév-csőd napján összesen több mint negyven új járat elindítását jelentette be.

 


2012-ben egy sor új légitársaság is megjelent Budapesten, így a görög Aegean Airlines, a francia Brit Air, a holland Transavia, a finn Blue 1, az orosz Ural Airlines, a német OLT Express, és egyszerre 28 járattal tért vissza Budapestre a Ryanair. A Wizz Air tíz új járat elindítását és 4 helyett 6 gépes flotta üzembe állítását jelentette be.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Gyökeresen átalakult a légitársaságok aránya is Budapesten a Malév csődjét követően. A diszkont fuvarozók részaránya a 2011-es 26%-ról tavaly 52%-ra emelkedett.

Címkék: