Eltűnhet a szlovák rendszámú autók tömege a magyar utakról

Pénzcentrum2011. május 16. 12:16

A hazai gépjármű kereskedelmet és fenntartó hálózatot érzékenyen érintette az elmúlt időszak, ugyani az újautó értékesítések visszaesésével nem csak az értékesítésben, hanem az üzemeltetésben érdekeltek is piacot vesztettek. Az érdekvédelmi szervezetek, mint az MGE (Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete) és az Autós Nagykoalíció folyamatosan keresték az egyeztetési lehetőséget a mindenkori kormányzattal, mi több konkrét javaslatokat is letettek az asztalokra, melyek a hamarosan törvényjavaslat formájában kerülnek a Parlament elé.

A gazdasági bizottság hamarosan törvényjavaslat-csomagot nyújt be a parlamentnek, amelyben a gépjármű-kereskedelem és -javítás problémáit orvosolják, erről már tárgyalt Matolcsy György gazdasági miniszterrel - mondta Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke a bizottság közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának ülésén hétfőn Budapesten.

Az MGE és az Autós Nagykoalíció évek óta igyekszik saját - és tagszervezetei - álláspontját a kormányzat elé tárni, melyek elfogadása és hatályba lépése esetén minden érintet fél számára kiszámíthatóbbá és bővebbé válnak a bevételi források. Az újautó értékesítések mintegy 70%-os visszaesésének költségvetési hatását tovább növeli az is, hogy rengeteg, Magyarországon értékesített és magyarországi természetes személy által vezetett járművet külföldi államban - pl. Szlovákiában, Németországban, stb. - jegyeznek be. Ezáltal jelentős mértékű regisztrációs- és forgalmi adó bevételtől esik el a központi büdzsé. A külföldi rendszámnak nem csak egyszeri, hanem folyamatos hatása is van az adó, valamint vállalati bevételekre is, ugyanis sem a teljesítmény- és cégautó-adók, sem a biztosítási díjak nem Magyarországon kerülnek megfizetésre. Ennek megszüntetésére vagy mérséklésére - bizonyos esetekben ez érvényes EU szabályozás miatt nem lehet "betiltani" ennek a lehetőségét - még a tavaszi ülésszakon elfogadható törvényben áll az első helyen, hogy az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők ne járhassanak külföldi rendszámú autóval.

A gépjármű szakma által kért egyéb adóváltozások viszont csak az őszi adótörvényekben mehetnek a parlament elé, így azok a jövő év első napjától léphetnek hatályba. Ezek közé tartoznak többek között a KKV szektor számára előnyös Áfa változások. A kezdeményezők azt kívánják elérni - és ezzel a legális javítóműhelyekbe "terelni" a forgalmat, hogy az Áfa körbe tartozó járművek javítása után lehessen levonni az Áfá-t. Az így generált forgalom érezhető bevételi többletet generálna a túlélésért küzdő márka- és szakszervizek számára.

Az elöregedő gépjárműpark átlagéletkorát javítaná az az intézkedés, mely a 4-5 személyt is szállítani tudó kishaszonjárművek áfájának levonását tenné lehetővé. Most erre csak olyan speciális esetekben van lehetőség, amire egyes forgalmazók - beszállítói közreműködéssel - külön járműveket hoztak létre, és így felelnek meg a jelenleg érvényes előírásoknak. Ez a megoldás viszont nem minden esetben célravezető, sokszor a létező gyári megoldások közül választanának a vevők, ha a szabályozás ezt költséghatékony módon tenné ezt lehetővé számukra.

A közlekedési balesetek során keletkezett károk egy részének megtérítésére kínál megoldást a javaslat azon pontja, mely indítványozta, hogy az állam vezesse be újra a segédmotoros kerékpárok regisztrálását, ezzel lenne biztosításuk, és a külföldön lopott járműveket sem lehetne eladni Magyarországon. A jelenlegi szabályozás ugyan előírja, hogy a segédmotoros kerékpárokhoz is kötelező felelősségbiztosítást kötni, de mivel ezek a járművek nem rendelkeznek rendszámmal, így ennek a nyilvántartása és esetleges szankcionálása nem megoldott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Amennyiben a törvényjavaslat ebben a formájában kerül a Parlament elé - és elfogadásra is kerül -, azt járműértékesítésben és forgalmazásban érintett szervezetek egyik legnagyobb sikereként lehet elkönyvelni, azzal a kitétellel, hogy nem csak saját maguk, hanem a közlekedés minden résztvevője számára hozhat kézzelfogható előnyöket. 

 

Címkék:
kishaszonjármű,