Pénzcentrum/InfoRádió • 2011. április 2. 13:02
Cél, hogy a közeljövőben minél több járművet be lehessen kamerázni és minél több közterület-felügyelő legyen a viszonylatokon - mondta el a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádiónak. Vitézy Dávid szerint az elektronikus jegyrendszer részletes kidolgozása még hátra van, de várhatóan már 2013-ban bevezethetik.
A BKV-nál jelenleg a Combino villamosok képviselik a legnagyobb értéket, még sincs rajtuk kamera, mert amikor beszerezték és forgalomba állították a járműveket, nem volt meg a jogszabályi háttér. Ezt szeretnénk most bepótolni, és minden új járművet forgalomba állítani, hogy a kamerás megfigyelés biztosított legyen - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Mobility fórumon, amelyet az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities nevű szervezet rendezett a soros magyar EU-elnökséghez kapcsolódva.
Vitézy Dávid hozzátette: az, hogy a már meglévő járműveken lesz-e kamera, csak attól függ, hogy megvan-e a forrás hozzá.
Hangsúlyozta azt is, hogy szeretnének egy olyan jelentős közterület-felügyelői jelenlétet biztosítani a járműveken, hogy bármelyik vonalon megjelenhessenek. Ezzel vissza lehetne szorítani a bliccelést, a zsebtolvajlást és a vandalizmust is.
Ahol ésszerűen lehetséges, szükségesnek tartják az aluljárók feletti szintbeli zebrák kiépítését is. Erre már van jól bevált példa: az Üllői út - Ferenc körút sarkánál, és a Blaha Lujza téren is működik, rövidesen pedig az Astoriánál is megvalósítják. Az aluljárókat éjszakára lezárják.
Az elektronikus jegyrendszer bevezetése kapcsán elmondta: az alapkoncepciót várhatóan április 6-án fogadja el a Fővárosi Közgyűlés, ez után kezdődhet a gyakorlati munka.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Budapesten működik az egyik legelavultabb jegyrendszer Európában, éppen ezért már ebben a ciklusban működnie kell az újnak - hangsúlyozta Vitézy Dávid.