Pénzcentrum/MTI • 2010. december 28. 16:58
Magyarország szállodaipara nem lesz nyertese a gazdasági fellendülésnek. Magyarországon még a legfontosabb európai versenytársaknál is szerényebb, mérsékeltebb a vendégforgalom növekedése, amivel még a tavaly regisztráltnál is alacsonyabb értékesítési átlagárak párosultak.
Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnökének véleménye szerint 2006-tal összehasonlítva az idei évet, megállapítható, hogy bár mintegy 9 százalékkal növekedett a szállodai szobák kapacitása, valamint jelentősen nőtt a magas kategóriájú, drágább szobák aránya, azonban a bruttó szobaátlagár forintban 5,6 százalékkal alacsonyabb, mint 5 évvel ezelőtt. Így a megnövekedett kapacitások ellenére is kevesebb szobaárbevételt értek el szállodák az idén, mint a válsággal terhelt tavalyi évben, és kevesebbet mint 2006-ban.
Mint ahogy arról a Pénzcentrum. hu korábbi cikkében beszámolt - összehasonlítva a szállodák árait kiderül, hogy New York a legdrágább a világon, míg Budapest a 27. a nemzetközi rangsorban a hotel.info által végzett összehasonlítás alapján. Az amerikai városban idén novemberben egy szoba átlagosan 207,42 euróba (57 040 forint) került, míg a magyar fővárosban 71,67 euróba (19 710 forint).
Az aktuális eredmények nemzetközi összehasonlításban azt mutatják, hogy a nagyvárosok szobaárai összességében jól érzékelhetően, több mint 7%-kal emelkedtek, azonban Budapesten a 71 euró (19 710 forint) körüli szobaár 4,8 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábban mért novemberi adatokhoz képest.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)