Használtra csak tízből egy vevő mer autóhitelt felvenni

Pénzcentrum2010. május 5. 08:47

Az első negyedév végére megtört a használt autók piacát uraló tendencia, a kereskedésekbe visszatértek a vásárlók, így a forgalom áprilisban mintegy ötödével nőtt az egy évvel korábbihoz képest - írja a Napi Gazdaság.

"Ilyen hosszú telünk már régen volt" - érzékeltette a használtautó-piac január-februári gyengélkedését Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója. A vásárlók év eleji kivárása után márciusban viszont megérkezett a régen várt trendforduló a használtpiacra is.

"Az emberek most már mernek autót venni, a hitelfelvételtől azonban még mindig ódzkodnak" - mondta a Porsche Hungáriához tartozó hálózat vezetője. Ezzel egybecsengő választ adott a piaci trendeket firtató kérdésünkre Fojt Attila, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke is.

Az előző két hónap megnövekedett forgalmához a szezonális dinamika mellett a vásárlói bizalom helyreállásával és a választások után megnyugvó piaci hangulat is hozzájárult. Hogy a használtszegmensben tartós lesz-e az emelkedés, az viszont már az új kormány gazdaságélénkítő bejelentéseitől függ.

A hitelezés élénkülése is fontos lehet, ugyanis a használt személyautók piacáról lényegében eltűntek a "hiteles" vásárlók. A kereskedők 2009 második félévben az autók nagyjából ötödét adták el valamilyen hitelkonstrukcióban, ma már tízből kilenc árát készpénzben teszik le a vásárlók. A hitelt választók ma még mindig jobban járnak a devizafinanszírozással, mint a forintalapú konstrukciókkal, igaz, a forinthitelnél előírt 25%-os önerőnél nagyobb összeget (a vételár 45-55%-át) kell a devizásoknak készpénzben magukkal vinniük a kereskedésbe.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MGOE előrejelzése szerint idén 10%-kal nőhet a használt autók forgalma a 2009-ben gazdát cserélt 400 ezerhez képest. A hitelfeltételek enyhítése mellett az egyesület prognózisában már egyes, az autópiacot élénkítő kormányzati intézkedésekkel is kalkulál. Fojt szerint ugyanis amellett, hogy gyökeresen át kellene alakítani a regisztrációs adó rendszerét, továbbra is szükség lenne valamilyen autócsere-programra a magyar piacon.

Címkék: