Hamilton és Button együtt tesztelte a McLaren utcai sportkocsiját! Videó!

Pénzcentrum2010. március 20. 15:00

Nem akármilyen párossal teszteltette a McLaren az új utcai sportkocsiját, az MP4-12C-t. A volán mögé a Forma-1-es csapat két világbajnokát, a regnáló Jenson Buttont és az egy évvel korábbi bajnok Lewis Hamiltont ültették.

Az idén agyig tankolt, alulkormányzott autókkal versenyző pilótáknak igazi felüdülés volt az autóval úgy körözni, hogy szabadjára engedhették a lóerőket és a gumik kopására sem kellett annyira odafigyelni.

A két pilóta Goodwood-i pályán végzett tesztjét több kamerával - helikopterről is - is rögzítették, a versenyzők tapasztalatait az alábbi videó foglalja össze. Mindkét fiúnak nagyon bejött az új sportkocsi (most tegyük félre azokat a csípős megjegyzéseket, hogy mi mást mondhatnának, hiszen tőlük kapják a fizetésüket).

Hamilton a kanyarsebességet és a futóművet dicsérte, de Button szerint is könnyedén lehet vezetni a sportautót. Mindketten nagyra értékelték a tempót és a kezelhetőséget, Hamilton a teszt végén csak annyit mondtott: "Hazaviszlek!"

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A MP4-12C végleges formáját a héten leplezték le, a kezdeti tesztekkel együtt eddig összesen már több, mint másfél millió kilométert tettek meg a sportautóval.

Címkék: