Nagy üzlet lenne az e-útdíj, de még mindig késik

Pénzcentrum2009. január 21. 09:05

50-100 milliárd forintos költségvetési többletbevételt jelentene az elektronikus útdíjrendszer bevezetése Magyarországon - hangsúlyozta Halász György, a Pénzügykutató Zrt. kutatója egy tegnapi sajtótájékoztatón.

Az MTI tudósítása szerint Halász György arról is beszélt, hogy a beruházás Csehországban hét hónap alatt megtérült, s a tranzitforgalom terhének megnövekedése révén nálunk is hasonló megtérülési idővel lehetne számolni. A másik két alternatíva ráadásul jelentős hátrányokkal bír, míg ugyanis a fizetőkapus rendszer elviselhetetlen torlódásokhoz vezethet, addig a matricás megoldás nem tükrözi pontosan az út igénybevételét, mivel az időtartamot és nem a megtett utat veszi figyelembe.

A Halász György véleménye szerint valódi megoldást jelentő elektronikus útdíjrendszer az 1980-as évek közepén kezdett elterjedni, két fő típusa pedig a mikrohullámú és a GPS/szatellit alapú rendszer. Előbbi csak olyan gyorsforgalmi utak esetén használható jól, ahol nem túl gyakori a letérési lehetőség, előnye viszont, hogy szabványosított, nemzetközileg elterjedt és kis költségű beruházást igényel. Utóbbiba azonban szinte bármilyen útvonal bevonható, és Németországban is ez működik, hátránya viszont, hogy költséges a kialakítása. Elvileg szóba jöhet egy svájci típusú hibrid rendszer is, amely a gyorsforgalmi utakon a mikrohullámú, az alacsonyabb rendű utakon pedig a GPS-alapú megoldást használja.

Az e-útdíj bevezetésének törvényi feltétele december óta már adott, így csak a kormányon múlik, mikor dolgozza ki és teremti meg a gyakorlati megvalósítás feltételeit.

Címkék: