Pénzcentrum • 2026. szeptember 21. 17:15
Folytatódik a Netflixen a Szörnyeteg című antológiasorozat, amely ezúttal egy 19. századi, máig rejtélyes gyilkossági ügyet dolgoz fel. A negyedik évad középpontjában Lizzie Borden áll, akit 1892-ben azzal vádoltak meg, hogy fejszével meggyilkolta apját és mostohaanyját. Bár a nőt végül felmentették, a brutális ügy azóta is élénken foglalkoztatja az embereket. Az új, nyolcrészes évadban több ismert színész is feltűnik, a címszerepet Ella Beatty kapta. A sorozat már elérhető a Netflixen, így aki kíváncsi a hátborzongató történetre, már streamelheti azt.
A Szörnyeteg című sorozat 2022-ben indult Jeffrey Dahmer történetével, az elmúlt évadokban pedig több ismert gyilkossági ügyet is feldolgozott. A második évadban Lyle és Erik Menendez története került a középpontba, a harmadik szezonban pedig az egyik legismertebb amerikai sorozatgyilkos, Ed Gein történetét ismerhettük meg.
A negyedik évadban újabb ismert bűnügyi történetet kerül a középpontba, a nyolcrészes új évad a Lizzie Borden-ügyet dolgozza fel.
Lizzie Bordent az 1890-es években Massachusettsben azzal vádolták meg, hogy fejszével meggyilkolta apját és mostohaanyját. Bár a bíróság végül felmentette, az ügy brutális részletei miatt Lizzie Borden neve azóta is összeforrt a rejtélyes kettős gyilkossággal.
Lizzie Borden annak idején elsősorban azért kapott felmentést, mert nem állt rendelkezésre elegendő tárgyi bizonyíték, amely egyértelműen összekapcsolta volna a gyilkosságokkal. Az ügy azonban ezzel korántsem ért véget: a közvéleményben és később a történészek körében is tovább élt a gyanú, hogy valóban ő lehetett az elkövető.
A rejtélyes történet azóta számos könyvet, filmet és más feldolgozást ihletett, most pedig a Netflix is saját változatot készített belőle. A címszerepet Ella Beatty játssza, Lizzie apját Charlie Hunnam alakítja, aki az előző évadban Ed Gein szerepében volt látható. A mostohaanya szerepét Rebecca Hall kapta, míg a család szolgálólányát, Bridget Sullivant Vicky Krieps játssza. A sorozatban emellett Sarah Paulson, Billie Lourd, Jessica Barden és Joey Pollari is feltűnik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Itt nézheted a sorozatot
A Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori már streamelhető a Netflixen. Ha megnéznéd az új évadot, jelenleg három előfizetési csomag közül választhatsz.
Az Alap csomag havi 3190 forintba, a Standard havi 4490 forintba, míg a Prémium csomag havi 5690 forintba kerül. Vagyis ha most néznéd meg Lizzie Borden hátborzongató történetét, már havi 3190 forinttól megteheted.