Újabb csavar Damu Roland hagyatéki ügyében: döntöttek az örökség sorsáról

Pénzcentrum2022. november 25. 14:01

Nehéz döntést kellett meglépnie Damu Roland kislányának, aki a színész minden ingóságát – és ezzel tartozását is – örökölte. Damu Roland hagyatéki tárgyalása ugyanis egyre közeleg – számolt be a Blikk.

Tavaly december 27-én hunyt el Damu Roland, akinek a hagyatéki tárgyalása az elkövetkezendő hetekben lesz. Az örökös a színész volt felesége, Edina, illetve kislánya Maja, akinek a hivatalos gyámja Edina testvére, Katalin. Arról már régóta lehetett tudni, hogy az egész család nehéz anyagi helyzetben van, hiszen Damu Roland kislánya után szinte soha nem fizetett gyerektartást, amivel több mint 2 millió forintos tartozást halmozott fel az évek alatt.

Mindezek mellett a színész súlyos hátralákokat is maga után hagyott, így érthető, hogy Edina és Maja gyámja, Katalin egyaránt le szeretnének mondani az örökségről.

Mikor Majácska nevében megkaptam az értesítést a hagyatéki eljárásról, a testvéremmel egyeztettünk egy ügyvéddel, aki azt javasolta, Edina is vegyen részt az tárgyaláson, hiszen hivatalosan még Roland felesége volt, amikor az meghalt. Sosem titkoltuk, hogy nehéz anyagi helyzetben vagyunk, nem csoda, hogy a két – egyenként 27 ezer forintos – eljárási illeték is megterheli a családi költségvetést, de mit tehetnénk, kigazdálkodjuk valahogy

– mondta el Katalin, akinek nincsenek hiú ábrándjai az örökséggel kapcsolatban: szerinte több mint valószínű, hogy le kell mondaniuk az örökségről, hiszen csak ezzel kerülhetik el, hogy ne kelljen kifizetniük a Joban Rosszban színészének tartozását.

Dr. Neszmélyi Emil, öröklési jogokban jártes ügyvéd szerint a színésznek kellett lennie valamilyen vagyonának, ugyanis kizárólag adósságot nem lehet örökölni:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az örökös csak a hagyaték reá eső értékéig felel az örökhagyó tartozásáért. Ráadásul a feleség csak akkor örököl, ha az életközösség fennáll, ellenkező esetben a gyerekekre száll az örökség. A hagyatékot az örökös visszautasíthatja, ebben az esetben az államra száll a tartozás, amely azonban szintén csak a hagyaték értékéig felel érte, vagyis nem lesz behajtható

– magyarázta az ügyvéd.

Címkék:
hagyaték, tartozás, színész, örökös, örökösödés, örökösödési illeték,