Ez tényleg csúcsgázsi: ennyit keres egyetlen haknival G. w. M., Kulcsár Edina új szerelme

Pénzcentrum2022. január 25. 13:28

A hetekben derült ki, hogy Kulcsár Edina és Csuti házassága végleg megcsömörlött, és a celebpár a válás mellett döntött. A korábbi szépségkirálynő már meg is találta új párját: Varga Márkot, aki G. w. M. művésznéven ismert, és szeret kérkedni a vagyonával. Most kiderült, hogy mennyibe kerül a reppernél egy hakni, és mennyi idő neki megkeresni 5 millió forintot.

Januárban robbant a hír, hogy Kulcsár Edina elválik férjétől, Csutitól, később pedig az derült ki, hogy a korábbi szépségkirálynő a G. w. M. művésznéven reppelő Varga Márkkal jött össze, akiről az átlagember addig nem sokat tudott.

A TikTok-on most felkapott lett egy korábbi, 24.hu-s interjú, amiben a luxuséletet élő reppert többek között arról kérdezték, mennyi idő alatt keres meg 5 millió forintot. Elmondása szerint ez relatív, volt olyan, hogy egy nap 12 fellépése volt:

Bár a repper sokat kérkedik a pénzével, múlt héten kiderült, hogy a 2020-ban 50 millióért vásárolt budapesti lakására 25 milliós hitelt vett fel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

ahogy eddig is, úgy ezután is a tőlem telhető maximális támogatást fogom nyújtani a családomnak. Normális, általános normák alapján felépített életet élek. Sőt, még hitelem is van, ahogyan sokan másoknak is, hiszen nem Holly­woodban vagyok rapsztár. Rengeteget dolgozom, 0-24-ben, mint producer, mint előadó, mint egy produkciós kiadó tulajdonosa és mint üzletember. Kérek mindenkit, tartsa tiszteletben a családomat, hagyja békén őket, minket és a mi dolgainkat, hogy egy még kiegyensúlyozottabb és még jobb viszony kialakításán tudjunk dolgozni

- reagált az értesülésekre G. w. M. a Blikknek.

Címkék:
ennyit keres, milliók, fellépés, hakni, tiktok, szépségkirálynő, kulcsár edina,