Pénzcentrum • 2026. június 27. 17:56
Russell győzelme csak percekkel a leintés után lett hivatalos, mögüle a Ferrarik rajtolnak holnap.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A 28 éves pilótának ez az idei negyedik és pályafutása 12. pole pozíciója. A kvalifikáció utolsó percében a négyszeres világbajnok holland Max Verstappen kicsúszott a Red Bull-lal, rögtön jött a sárga zászló, ami miatt a mezőny nagy része már nem tudta befejezni gyors körét. Russell viszont még éppen képes volt erre, és diadalmaskodott, igaz győzelmét csak jó néhány perccel a leintés után hirdették ki.
Russell mögül a két Ferrari-pilóta, a monacói Charles Leclerc és a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat majd, míg az összetettben élen álló olasz Andrea Kimi Antonelli, Russell mercedeses csapattársa a negyedik helyről kezdheti meg a versenyt.
A futam holnap délután rajtol Spielbergben, a fontos tudnivalók itt:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA