Pénzcentrum • 2026. június 15. 19:42
Az olasz szakembert nemcsak taktikai döntései miatt érik bírálatok, hanem a kerethirdetést övező botrány miatt is magyarázkodnia kell - írta meg a La Gazzetta dello Sport.
Carlo Ancelotti máris a kritikusok célkeresztjébe került Brazíliában, miután a brazil válogatott az első világbajnoki mérkőzésén mindössze 1-1-es döntetlent játszott Marokkó ellen.
A szombaton megrendezett találkozón Brazília gyengén kezdett: az első félidőben a csapat idegesen futballozott, nem tudta megtartani a labdát, miközben a védelem is komoly hiányosságokat mutatott. Az Ancelotti-féle 4-2-3-1-es felállásban a Bruno Guimarães és Casemiro alkotta belső középpályás kettős képtelen volt tartani a lépést a folyamatosan létszámfölényt kialakító marokkói játékszervezőkkel.
A második félidőben a cseréknek köszönhetően javult a játék képe, Matheus Cunha ugyanis hatékonyabbnak bizonyult Igor Thiagónál, Fabinho koncentráltabban játszott Casemirónál, Luiz Henrique pedig új lendületet hozott a csapat játékába.
A sajtótájékoztatón Ancelotti igyekezett higgadt maradni, de láthatóan frusztráltan nyilatkozott. Elmondása szerint az első félidőben túlságosan görcsösen játszottak, a második játékrészben viszont már sokkal jobb teljesítményt nyújtottak. Az olasz edző később indulatosan reagált, amikor egy újságíró kérdőre vonta a késői cserék miatt. Sietve leszögezte, hogy két változtatást már a második félidő elején végrehajtott, kettőt pedig mindössze tizenhét perccel később, így szerinte egyáltalán nem vesztegette az időt.
A brazil sajtó és a futballszakértők nem kímélték a szövetségi kapitányt. Paulo Vinícius Coelho, az UOL publicistája szerint Casemiro olyan lassú volt, "mint egy öreg teherautó a szűk pireneusi hegyi utakon". Carlos Eduardo Mansur, az O Globo rovatvezetője úgy fogalmazott, hogy a Seleção egy edzetlen és kaotikus időszakon átmenő együttes benyomását keltette.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A taktikai problémákon túl ráadásul egy politikai botrány is beárnyékolja a felkészülést. Lauro Jardim, az O Globo újságírója szerint a még mindig sérült Neymar keretbe ajánlása nem szakmai, hanem politikai döntés eredménye volt.
Az újságíró értesülései szerint Francisco Mendes – a Legfelsőbb Bíróság befolyásos tagjának, Gilmar Mendesnek a fia – a munkatársai előtt azzal dicsekedett, hogy személyesen ő járt közbe Neymar beválogatása érdekében.
Ancelotti a 2022-es katari világbajnokság óta a negyedik szövetségi kapitány a brazil kispadon, és a vezetése alatt a válogatott 13 mérkőzésen 12 gólt kapott, vagyis a védekezés egyensúlya még egyértelműen nem állt helyre. A 2002 óta vb-arany nélkül tengődő Seleção szurkolói és kritikusai most azt követelik, hogy az olasz szakember kövesse Lionel Scaloni példáját, aki a 2022-es tornán a Szaúd-Arábiától elszenvedett sokkszerű vereség után gyökeresen átalakította a későbbi világbajnok argentin csapatot. Brazília következő ellenfele Haiti lesz, addig a csapatnak a szurkolók és a szakértők szerint is jelentősen javulnia kell, ha el akarja kerülni a korai búcsút.