Pénzcentrum • 2026. június 3. 14:54
Az UEFA elnöke levélben gratulált Csányi Sándornak, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének a szombati BL-döntő sikeres megrendezéséhez.
Aleksander Čeferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke hivatalos levélben gratulált Csányi Sándornak, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének a budapesti Bajnokok Ligája-döntő kifogástalan és magas színvonalú megrendezéséért.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint a szlovén sportvezető köszönetet mondott a professzionális szervezésért, a vendégszeretetért és a kiemelkedő elhivatottságért. Hangsúlyozta, hogy egy ekkora horderejű sportesemény lebonyolítása hatalmas felelősség, amely határozott jövőképet, kiváló vezetői képességeket, valamint a különböző érdekek hatékony összehangolását igényli.
Čeferin kiemelte, hogy a budapesti siker "egyáltalán nem a véletlen műve volt", hanem többéves kemény munka, rendíthetetlen elkötelezettség és aprólékos felkészülés eredménye. A levélben külön méltatta Csányi Sándor személyes szerepvállalását is a rendezvény sikeres megvalósításában.
Az UEFA elnöke úgy fogalmazott, hogy a döntő az egység, a szenvedély, a kiválóság és a barátság valódi ünnepe volt: szerinte a Puskás Aréna világszínvonalú létesítményként méltó helyszínt biztosított Európa legrangosabb klubmérkőzésének. Hozzátette, a stadion egyben a magyar labdarúgás elmúlt évekbeli látványos fejlődésének erőteljes szimbóluma is, amely jól mutatja a sportág hazai jövőjét érintő komoly ambíciókat. A szombati fináléban a címvédő Paris Saint-Germain 1–1-es játékidőt követően büntetőpárbajban győzte le az Arsenalt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA