Pénzcentrum • 2026. április 30. 07:00
A Fizz Liga 32. fordulójában a bajnoki címért folyó küzdelem is rendkívül kiélezett, a Győr és a Ferencváros versenyfutása mellett több rangadó is döntő jelentőségű lehet.
Mindössze két forduló maradt hátra a hazai első osztályú bajnokság (Fizz Liga) idei kiírásából, így rendkívül izgalmas hétvége elé néznek a magyar labdarúgás kedvelői. A bajnoki cím sorsa szempontjából kulcsfontosságú budapesti derbi mellett a tabella minden szakaszán kiélezett küzdelmek várhatók.
Közben a Győri ETO megőrizheti éllovas pozícióját a Ferencváros előtt, sőt: szerencsés esetben a győriek már ezen a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetnek. A 32. forduló mérkőzései már pénteken elkezdődnek, és vasárnap estig tartanak.
Jön a derbi, ami a bajnoki címről dönthet
A hétvége leginkább várt összecsapása a vasárnap délutáni Újpest–Ferencváros rangadó lesz. A zöld-fehérek az elmúlt hetekben remek formát mutatnak, az utolsó öt meccsükből hármat megnyertek. A februári, hazai pályán aratott 3–0-s sikerük után most idegenben is bizonyíthatnak riválisuk ellen.
Az Újpest a tabella hetedik helyén áll, és bár az utóbbi időben hullámzó teljesítményt nyújtott, hazai pályán mindig veszélyes ellenfél. A Ferencváros számára létfontosságú lenne a három pont megszerzése, hogy lépést tartson a Győri ETO-val a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.
Abban az esetben ugyanis, ha a Fradi nem tudja elhozni a Megyeri útról a három pontot, a Győr pedig nyerni tud szombaton, akkor utóbbi az idei bajnok, megszakítva a ferencvárosiak hosszú évek óta tartó hegemóniáját.
Nem nehéz a bajnokspiráns dolga: győzni kell!
A listavezető Győri ETO szombat este fogadja a már kiesett Diósgyőrt. A győriek lenyűgöző formában vannak: az utolsó öt mérkőzésükön négy győzelmet és egy döntetlent értek el.
A miskolciak ezzel szemben súlyos válságban vannak, az elmúlt öt fordulóban mindössze egy győzelmet szereztek. Korábban az is végleges ténnyé vált, hogy a DVTK három szezon után ősszel újra a másodosztályban kezdi az idényt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A februári, diósgyőri egymás elleni mérkőzésen 1–1-es döntetlen született, a jelenlegi formakülönbség alapján azonban a hazaiak egyértelmű esélyesnek számítanak.
Küzdelem Európáért
A negyedik helyen álló ZTE hazai pályán fogadja a hatodik Puskás Akadémiá a forduló pénteki nyitányán. A zalaiak a februárban aratott idegenbeli győzelmük után most otthon is nyerni szeretnének.
A Paksi és a harmadik helyezett Debrecen összecsapása szintén fontos pontokat érhet a nemzetközi kupaszereplésért folytatott harcban.
MTK–Nyíregyháza a középmezőnyben
Az MTK és a Nyíregyháza szombat délutáni összecsapása két hasonló erőt képviselő, a tabella második felében tanyázó csapat mérkőzése lesz. Mindkét együttes szeretné biztosítani bennmaradását, és távolodni a kieső zónától. A februári egymás elleni mérkőzésen a Nyíregyháza meglepetésre 4–2-re győzött hazai pályán, az MTK így hazai közönsége előtt revansra készülhet.