Pénzcentrum • 2026. március 17. 10:21
A Honda, vele együtt pedig a Forma 1-es Aston Martin motorproblémái egyre súlyosabbá válnak. A csapat a Kínai Nagydíjon sem tudott érdemi eredményt felmutatni: Fernando Alonso a kezében és lábában jelentkező zsibbadás miatt kényszerült feladni a futamot, Lance Stroll pedig akkumulátorhiba miatt esett ki. A japán gyártó hazai versenye szűk két hét múlva Suzukában következik, de optimizmusra egyelőre semmi ok - tudósított a The Guardian.
A probléma gyökere az idény elejére nyúlik vissza. Az Aston Martin késve érkezett az első tesztre, és alig teljesített köröket. A háttérben álló ok csak az ausztrál futam előtti csütörtökön derült ki. Ekkor Adrian Newey, a csapatfőnök és autótervező elismerte, hogy a Honda-motor rendkívül erős vibrációt kelt, amely a karosszérián keresztül a pilótákra is átterjed. A szakember komoly aggodalmát fejezte ki, hogy a versenyzők akár maradandó idegkárosodást is szenvedhetnek.
Kínában ez az aggodalom kézzelfoghatóvá vált. A fedélzeti kamerák felvételein jól látszott, ahogy Alonso a sanghaji versenypálya két egyenesében egyszerűen elengedte a kormányt, mert elviselhetetlenné vált a vibráció.
A huszadik és a harmincadik kör között alig éreztem a kezeimet és a lábaimat. Egy körrel lemaradva utolsók voltunk, így nem volt értelme folytatni
- nyilatkozta a spanyol versenyző. Emellett csapattársa, a kanadai Lance Stroll sem volt bizakodóbb a japán kilátásokat illetően:
Ha nem találnak valami csodát tíz napon belül, akkor imádkozzanak értem
- mondta meglehetősen lemondóan a versenyző.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Friss és élő sporteredmények, hírek a Sportonlineon; KATTINTS!
Az Aston Martin szezon előtti tesztprogramja is azért volt annyira korlátozott, mert a pilóták fizikailag képtelenek voltak a pályán maradni. A motor ráadásul gyenge teljesítményt nyújtott és megbízhatatlannak bizonyult, még akkor is, amikor működött. Ausztráliában az akkumulátorhibák miatt a futamra már csak az utolsó erőforráselemek maradtak használhatók. Az autó fejlesztése - amely Newey keze alatt akár zseniális is lehetne - gyakorlatilag lehetetlen, amíg nem tudnak érdemi tesztkilométereket gyűjteni.
A Honda műszaki igazgatója, Orihara Sintaró mindössze annyit tudott pozitívumként kiemelni, hogy Kínában összességében több kilométert teljesítettek, mint Melbourne-ben. Ez meglehetősen gyenge érv egy olyan motorgyártótól, amelynek csapata idén a négy legerősebb istálló közé akart beférkőzni. Mike Krack, a csapat pályamérnöki vezetője szerint minden egyes megtett kör hozzájárul a tanulási folyamathoz. A probléma csupán az, hogy ez a tanulási folyamat a nyilvánosság előtt zajlik, és várhatóan nagyon hosszú lesz.
Némi vigaszt nyújthat, hogy a bahreini és a szaúdi nagydíj törlése miatt Japán után öt hét szünet következik a Miami Nagydíjig. Ez az időszak felbecsülhetetlen lehetőséget ad a Honda szakurai mérnökeinek a vibrációs problémák megoldására. Az Aston Martin pénzügyi háttere és infrastruktúrája ugyan világszínvonalú, de Szuzukában, a hazai szurkolók előtt egyelőre nem lesz mire büszkének lenniük.