Pénzcentrum • 2026. március 2. 11:43
A közel-keleti válság súlyos utazási fennakadásokat okozott a Forma–1 számára is. A melbourne-i szezonnyitó futamra tartó mintegy ezer érintettnek – csapattagoknak, versenyzőknek és a sorozat munkatársainak – az utolsó pillanatban kellett módosítania útvonalát, néhányan pedig egyáltalán nem érkeznek meg időben - tudósított a The Guardian.
A nagyobb logisztikai katasztrófát végül sikerült elkerülni, mivel a versenyautókat és a hozzájuk tartozó felszerelést még a bahreini tesztek után, az e heti légi közlekedési zavarok kirobbanása előtt útnak indították. Travis Auld, az Ausztrál Nagydíj vezérigazgatója a Channel Nine-nak elmondta, hogy a konténerek már az Albert Park célegyenesében várakoznak, készen arra, hogy a garázsokba kerüljenek a pénteki szabadedzés előtt.
Az utazó személyzet helyzete azonban jóval bonyolultabb. Az iráni rakétatámadások által érintett katari és egyesült arab emírségekbeli repülőtereket átszállásra használó csapattagoknak új útvonalakat kellett keresniük. Eközben a megnövekedett kereslet miatt a világon mindenki ugyanezekért a járatokért verseng.
A Forma–1, amely szoros szálakkal kötődik a közel-keleti helyszínekhez és tőkéhez, különösen érzékenyen érintett. A gumibeszállító Pirelli törölte a bahreini esőgumitesztet, munkatársai pedig a dróntámadás által sújtott Manamában rekedtek. A McLaren és a Mercedes csapatának egyes tagjai szintén Bahreinben tartózkodtak, köztük a Mercedes új tartalékversenyzője, Frederik Vesti is.
Auld szerint a versenyzők, mérnökök és csapatfőnökök biztosan ott lesznek Melbourne-ben, mivel ők élveztek elsőbbséget az utazási átszervezés során. A vezérigazgató ígérete szerint nem kell váratlan beugró pilótákra számítani. A háttérszemélyzet egy részének érkezése ugyanakkor bizonytalanabb, bár a futam lebonyolításához szükséges minden kulcsember a helyszínre érkezik.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az áprilisra tervezett bahreini és szaúd-arábiai futamok egyelőre a versenynaptárban maradnak, a szervezők azonban folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzet alakulását. Az Ausztrál Nagydíjról minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk ebben a cikkben:
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA