Döbbenetes árobbanás történt az egyik magyar régióban: a brutális drágulás ellenére is viszik a lakásokat, mint a cukrot

Pénzcentrum2026. május 18. 16:33

A kiugró áremelkedéssel a nyugati régió a hazai panelpiac legdinamikusabban növekvő térségévé vált. Az eddigi trendeket megfordítva a régió immár jelentősen meghaladja a kelet-magyarországi árszintet.

Egy év alatt közel harminc százalékkal, négyzetméterenként 814 ezer forintra drágultak a panellakások Nyugat-Magyarországon a Duna House legfrissebb adatai szerint. Míg 2025 áprilisában egy nyugat-magyarországi panel négyzetmétere átlagosan 628 ezer forintba került, ami elmaradt a keleti 653 ezer forintos átlagtól, addig 2026 tavaszára a regionális rangsor teljesen megcserélődött.

A nyugati országrészben fokozatos, majd egyre gyorsuló drágulás zajlott. Ezzel szemben Kelet-Magyarországon jóval mérsékeltebb, 7,5 százalékos áremelkedést regisztráltak, így ott az átlagár jelenleg 702 ezer forintnál tart.

Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője szerint a nyugati panelpiacon zajló korábbi, lassú felzárkózás az elmúlt tizenkét hónapban látványosan felgyorsult. A jelentős árkülönbség hátterében nem egy általános országos trend, hanem a regionális kínálat szűkössége áll. A jó állapotú és kedvező elhelyezkedésű lakásokból kevés van a piacon. Így egy kisebb keresletélénkülés is azonnal felfelé hajtja az árakat, amit az Otthon Start Program hatása is tovább erősít.

Különösen szembetűnő a panellakások árelőnye a használt, téglaépítésű ingatlanokkal szemben. Nyugat-Magyarországon a téglalakások négyzetméterára mindössze öt százalékkal, 504 ezer forintra nőtt egy év alatt. Emiatt a két lakástípus közötti árkülönbség a korábbi 147 ezer forintról 310 ezer forintra duzzadt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a panelek négyzetmétere ma már több mint hatvan százalékkal kerül többe a téglalakásokénál.

A gyorsan emelkedő árakkal párhuzamosan a vevők alkupozíciója is javult a nyugati régióban, így az alku átlagos mértéke a korábbi három százalékról öt százalékra nőtt. Bár az eladók láthatóan magasabb irányárat határoznak meg, a tranzakciók során hajlandóak nagyobb engedményt adni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A drágulás ellenére a piac kifejezetten élénk. A panellakások átlagos értékesítési ideje a tavalyi 78 napról 74 napra csökkent. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az erős kereslet miatt az ingatlanok a magasabb árszint ellenére is gyorsan gazdára találnak.

Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!

Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.

 

Címkék:
otthon, lakás, panel, drágulás, duna house, ingatlanpiac, áremelkedés, nyugat, lakásárak, árdrágulás, 2025, otthon start, 2026,