Milliós fűszer is nőhet a magyar kertekben: aranyárban mérik a sáfrányt, de mi ennek az oka?

HelloVidék2024. március 21. 08:15

Milliós tétel egy kiló sáfrány, de több fajtát is meg lehet különböztetni, és nem is mind tavasszal virágzik.

Reneszánszát éli hazánkban is a sáfrány, ez a vörös aranynak hívott különleges gyógyhatású méregdrága fűszer. A „jóféle” sáfrány hazánkban is termeszthető. Tíz évvel ezelőtt még csak kevesen foglalkoztak vele, a kiskertekben azért már akkor is előfordult. A hazai ültetvények még felfutóban vannak, de egy-két év múlva Magyarország ismét felkerülhet a sáfránytermesztés nemzetközi térképére.

Horváth Lénárd, a Magyarországi Sáfránytermesztők Szövetségének elnöke a Hellovidéknek elmondta, hogy a sáfrányokal kapcsolatban azért létezi pár tévhit, de ezeket most rendbeszedte egy interjúban.

A zavar talán abból is adódhat, hogy a sáfrány megnevezést nem kizárólag a jóféle sáfrányra használjuk. Sokfajta sáfrány, azaz krókusz él hazánkban is, ezek jelentős része tavasszal virágzik, de mintegy harmada őszi virágzású. Ezek mind egy nemzetséghez tartozó növények, de teljesen más tulajdonságokkal, értékekkel rendelkező fajok. Olyanok egymásnak, mint az unokatestvérek. A jóféle sáfrányt (Crocus Sativus L.) laikusként úgy lehet a legkönnyebben megkülönböztetni a többi krókusztól, hogy ősszel (október-november) virágzik, lila színű és termesztett, tehát vadon nem fellelhető, valamint jellegzetes, vörös bibéje van

- mondta a szakember. Azt is hozzátette: a sárfrány nem csak most, a legújabb korban, de az emberiség történelme során mindig is drága fűszernek számított.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vörös aranynak is nevezik. Ennek több oka is van. Egyik, hogy a történelem során mindig is az arannyal vetekedett az ára. A másik a gazdag hatóanyag és aroma tartalma, ami miatt elképesztően széleskörűen alkalmazható. A harmadik pedig, hogy csak kézi erővel szedhető és bibézhető. A hazai sáfrány esetében ehhez még hozzátartozik az is, hogy nem használunk sem gyomírtókat, sem műtrágyákat a termesztésben. Az árát jelentősen befolyásolja a minősége is, amit egyrészt ISO szabvány, másrészt helyi minőségbiztosítási rendszerek, szabványok is meghatároznak. Fontos, hogy mennyire tiszta a végtermék, azaz van-e benne idegen anyag (más növényi vagy éppen rovar részek), valamint a bibén kívül tartalmaz-e saját növényi részeket (szirom, levél darab, virágpor). Arra is érdemes figyelni a vásárláskor, hogy csak a vörös részeit kínálják-e a bibének vagy a citromsárga, fehér szálrészeket is tartalmazza. Utóbbi csökkenti az értékét, hiszen a sárga, fehér rész súlya nagy, aromája, hatóanyagtartalma gyengébb. Valamint sok múlik a szárításon is mind az aroma, mind a hatóanyag szempontjából

- tette még hozzá.

Címkék:
otthon, kert, fűszer, millió, növény, hazai, hatóanyag,