Ezeken településeken lesz elérhető a falusi csok Győr-Moson-Sopron vármegyében 2024-től: itt a hivatalos lista

Pénzcentrum2023. július 12. 10:50

2023. július 11-én megjelent a Magyar Közlönyben a kormány 302/2023. (VII. 11.) rendeletea kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, melynek melléklete a tartalmazza a települések listáját, ahol 2024-től igényelhető a falusi csok. A Pénzcentrum most összegyűjtötte vármegyénként az érintett településeket. Mutatjuk a friss listát Győr-Moson-Sopron vármegyéből.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 22-én jelentette be a kormány döntését a családtámogatások változtatásáról a Kormányinfón, mely legfőképpen a babaváró támogatást és a CSOK-konstrukciót, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezményt érinti. A bejelentés szerint 2023 végén megszűnik a "városi" CSOK, a babaváró támogatás és a falusi csok kondíciói pedig 2024-től megváltoznak. A döntés részletei július 11-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, a vonatkozó rendelet pedig a 2024-től érvényes falusi csok település listáját is tartalmazza. Mivel a "városi" CSOK megszűnik, sok család számára lehet fontos a jövőben, mely településeken érhető még el a támogatás. Mutatjuk a vármegyei listákat.

Otthonteremtés 2023-ban vagy 2024-ben? Itt a kalkulátor!

Az egyes lakásvásárláshoz igényelhető támogatások megszüntetése, illetve a megmaradók részletszabályainak megváltoztatása sokakat elgondolkodtatnak, hogy vajon érdemes-e még idén kihasználni a 2024 végéig érvényben lévő családtámogatásokat (mint például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz CSOK), vagy érdemes kivárni a lakásvásárlással, -felújítással. Nos, a Pénzcentrumon már elérhető az a kalkulátor, amivel bárki könnyedén kiszámolhatja, az ő adott paraméterei (élethelyzet, stb.) alapján, mikor járhat a legjobban. Íme:

A falusi csokos települések listája Győr-Moson-Sopron vármegyében 2024-től

A 2631 település közül, amely szerepel a frissített listában, mindössze 119 található Győr-Moson-Sopron vármegyében, vagyis 4,5 százalék. A 302/2023. (VII. 11.) kormányrendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról 2. melléklete az alábbi településeket tartalmazza Győr-Moson-Sopron vármegyéből:

  • Acsalag
  • Árpás
  • Babót
  • Bágyogszovát
  • Bakonygyirót
  • Bakonypéterd
  • Bakonyszentlászló
  • Barbacs
  • Beled
  • Bezenye
  • Bezi
  • Bodonhely
  • Bogyoszló
  • Bőny
  • Bősárkány
  • Cakóháza
  • Cirák
  • Csáfordjánosfa
  • Csapod
  • Csér
  • Csikvánd
  • Darnózseli
  • Dénesfa
  • Dunaremete
  • Dunaszentpál
  • Ebergőc
  • Edve
  • Egyed
  • Egyházasfalu
  • Enese
  • Farád
  • Fehértó
  • Felpéc
  • Fenyőfő
  • Fertőboz
  • Fertőd
  • Fertőendréd
  • Gyalóka
  • Gyóró
  • Gyömöre
  • Győrasszonyfa
  • Győrsövényház
  • Hidegség
  • Himod
  • Hövej
  • Iván
  • Jobaháza
  • Kajárpéc
  • Károlyháza
  • Kimle
  • Kisbabot
  • Kisbodak
  • Kisfalud
  • Lázi
  • Lipót
  • Lövő
  • Maglóca
  • Magyarkeresztúr
  • Markotabödöge
  • Mecsér
  • Mérges
  • Mezőörs
  • Mihályi
  • Mórichida
  • Mosonudvar
  • Nagyszentjános
  • Nemeskér
  • Nyalka
  • Osli
  • Páli
  • Pásztori
  • Petőháza
  • Pinnye
  • Potyond
  • Pusztacsalád
  • Püski
  • Rábacsanak
  • Rábacsécsény
  • Rábakecöl
  • Rábapordány
  • Rábasebes
  • Rábaszentandrás
  • Rábaszentmihály
  • Rábaszentmiklós
  • Rábatamási
  • Rábcakapi
  • Ravazd
  • Répceszemere
  • Répcevis
  • Rétalap
  • Románd
  • Röjtökmuzsaj
  • Sarród
  • Sikátor
  • Sobor
  • Sopronhorpács
  • Sopronnémeti
  • Szakony
  • Szany
  • Szerecseny
  • Szil
  • Szilsárkány
  • Táp
  • Tápszentmiklós
  • Tarjánpuszta
  • Tárnokréti
  • Újkér
  • Újrónafő
  • Und
  • Vadosfa
  • Vág
  • Várbalog
  • Vásárosfalu
  • Vének
  • Veszprémvarsány
  • Vitnyéd
  • Völcsej
  • Zsebeháza
  • Zsira
Címkék:
otthon, támogatás, sopron, lista, csok, győr, település, rendelet, családtámogatás, kormányrendelet, magyar közlöny, falusi csok, babaváró, családtámogatások, falusi csok kormányrendelet, vármegye, 2024,