Ez a 20 legolcsóbb utca a veszprémi ingatlanpiacon: itt 17 ezer forint a négyzetméterár

Pénzcentrum2023. március 21. 14:33

Nemrég bemutattuk, hogy hova költöznek a leggazdagabbak Veszprém városában, most pedig azt vettük górcső alá, melyek a legolcsóbb utcák Magyarország egyik legrégebben alapított városában. Nincs komoly meglepetés, a Veszprém vármegyei székhelyen is igencsak nagy a szórás a lakásárakban, Veszprém városának legolcsóbb utcáiban már 100 ezer forintos négyzetméterár alatt is találhatunk lakóingatlant, sőt a legfrissebb adatok szerint a legolcsóbb lakásokat mindössze 17 ezer forintért adták el, a KSH által utolsó vizsgált évben.

Korábban, „Mutatjuk a 20 legdrágább utcát a veszprémi ingatlanpiacon: súlyos pénzt kérnek a lakásokért” című cikkünkben már górcső alá vettük Veszprém vármegye gazdagabb területeit. Most pedig a másik véglet, azaz azok az utcák következnek, ahol a legolcsóbban lehet most lakóingatlant vásárolni. Mielőtt azonban előre szaladnánk, idézzük fel korábbi anyagunkból azt, hogy Veszprém városa milyen átlagos lakáspiaci mutatókkal bír.

Nos, A KSH-nál elérhető, hivatalos tranzakciókból származó NAV-adatok alapján 2022 második negyedévében átlagosan 634 464 forintot kértek Veszprémben egy négyzetméternyi lakóingatlanért. Ugyanakkor az ingatlan típusa szerint komolyabb szórás is megfigyelhető a fajlagos árakban és természetesen a tranzakciószámokban is.

Lapunk megkeresésére az ELTINGA összeállított egy részletesebb adatsort, amely alapján megállapítható, hogy 2022 második negyedévében a használt tégla lakások négyzetméterenként 693 296 forintért (135 tranzakció alapján), míg a panellakások 580 200 forintos fajlagos áron (124 tranzakció alapján) keltek el Veszprémben; a családi házakért pedig 541 114 forintot kértek (13 tranzakció alapján) a tulajdonosaik négyzetméterenként Veszprém megye székhelyén.

Ez tehát a nagy átlag. Kérdés ugyanakkor, mit mutatnak a mélyebb statisztikák. A lakáspiaci elemzések ugyanis jellemzően megye, város, esetleg városrész (pl. kerület) bontásban vizsgálják a különböző statisztikai mutatókat, míg utca szerinti mélységben - bár rendelkezésre állnak ilyen adatok is - nem nagyon készül felmérés. Pedig egy erősebb nagyítóval vizsgált lokációelemzés kiválóan megmutatja, hogy a lakáspiaci mutatók egészen komoly kilengéseket is képesek produkálni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hogy ezt igazoljuk, a Pénzcentrum ezúttal a KSH nemrég megjelent kiadványából, azaz az "Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021" adatsorából mutatja, hogy melyek voltak 2021-ben Veszprém legolcsóbb utcái. Fontos leszögeznünk, hogy a 2021-es a legfrissebb adat az utcákra vonatkozóan, így Veszprém város egészére vonatkozó 2022-es átlagárakkal történő összehasonlítás csak hozzávetőleges lehet.

Továbbá az alábbiakban közölt áradatok kapcsán fontos azt is kiemelni, hogy a komoly kilengéseket a tranzakciók darabszáma (összesítésünk valós lakáspiaci tranzakciók alapján készült) és egy-egy extrém tranzakció is komolyan torzíthatja. Főként, hogy a KSH adatsora csak azokat az utcákat listázza, ahol az adott évben minimum 3 tranzakció volt. És akkor nézzük a Veszprém legolcsóbb utcáit.

A 20 legolcsóbb utca a veszprémi ingatlanpiacon:

  1. Házgyári út (17 ezer Ft/nm)
  2. Bolgár Mihály utca (80 ezer Ft/nm)
  3. Szarvas utca (86 ezer Ft/nm)
  4. Fejesvölgy utca (95 ezer Ft/nm)
  5. Hajnal utca (101 ezer Ft/nm)
  6. Alsóerdő utca (114 ezer Ft/nm)
  7. Győri utca (114 ezer Ft/nm)
  8. Május 1. utca (115 ezer Ft/nm)
  9. Halle utca (119 ezer Ft/nm)
  10. Batthyány utca (129 ezer Ft/nm)
  11. Munkácsy Mihály utca (129 ezer Ft/nm)
  12. Előd utca (131 ezer Ft/nm)
  13. Haszkovó utca (133 ezer Ft/nm)
  14. Damjanich János utca (136 ezer Ft/nm)
  15. Zirci utca (138 ezer Ft/nm)
  16. Stromfeld Aurél utca (139 ezer Ft/nm)
  17. Kossuth Lajos utca (146 ezer Ft/nm)
  18. Síp utca (146 ezer Ft/nm)
  19. Tiszafa utca (146 ezer Ft/nm)
  20. Jutasi út (148 ezer Ft/nm)

Címkék:
lakás, lakásvásárlás, ingatlan, lakáspiac, utca, ksh, ingatlanpiac, legolcsóbb, megye, négyzetméterár, ingatlanvásárlás, veszprém, megyeszékhely,