Nincsenek véletlenek: egyre kevesebben akarnak pénzt adni ezekért a lakásokért Magyarországon

Pénzcentrum2023. február 22. 12:00

Magasabb az új lakások aránya, mint 2021-ben volt, de a vásárlóknak most már egy másik szempont lett nagyon fontos.

2022-ben Magyarországon 20 540 új lakás épült, 3,2%-kal több, mint egy évvel korábban, miközben a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17%-kal 35 002-re emelkedett. Budapesten 6610 lakást vettek használatba (-6,1%), ám az építési engedélyek száma közel két és félszeresére növekedett – derül ki a KSH ma közzétett gyorstájékoztatójából, melyről a Pénzcentrum is beszámolt. A Cordia elemzésében most azt írja: lassult az új lakások drágulása.

A cég piacfelmérése alapján a fővárosban az elmúlt év második negyedében kezdődött a kereslet csökkenése, így 2022 egészében összesen alig több mint 5000 új építésű lakás talált vevőre, szemben az egy évvel korábbi közel 7700-zal. Mindez együtt járt az átlagos négyzetméterár emelkedésének lassulásával: decemberben a budapesti fajlagos átlagár 1,464 millió forint volt, ami év/év alapon 28%-os, negyedéves összevetésben viszont már csak 2%-os növekedést jelent. A vállalat prognózisa szerint az idei első negyedévben érheti el a mélypontját az új- és használtlakás-piaci forgalom, ezt követően pedig élénkülésre van kilátás.

Bár a rendkívüli módon megdrágult lakásfinanszírozás, a zöldhitel kifutása és a magas infláció miatt a kereslet lassulása tapasztalható a fővárosi újlakáspiacon, egyre erősebben érezhető a kiemelkedően energiatakarékos otthonok iránti vásárlói igény, így ez a piaci szegmens lehet az előttünk álló időszak nyertese

– kommentálta a statisztikai hivatal adatait Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója. Kifejtette azt is, hogy a lakásvásárlók elsődleges szempontja az ár mellett az, hogy az új otthon minél jobban energiatakarékos legyen.

Jelenleg a vásárlói érdeklődés fókuszában azok az új építésű otthonok állnak, amelyek megfelelnek az ún. közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynek, vagy akár annál is takarékosabbak. Egy korszerű, földgázt egyáltalán nem használó, hőszivattyús rendszerrel működtetett mennyezethűtéssel és -fűtéssel ellátott, AA energetikai besorolású lakás energiaigénye akár az egynegyede is lehet egy Magyarországon átlagosnak számító, FF kategóriába sorolt ingatlanénak

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- tette hozzá a szakember. Hazánkban a lakások és családi házak fele tartozik az FF vagy annál rosszabb minősítésű otthonok körébe, a 2000-es években épült házak jellemzően az FF besorolás követelményeit teljesítik. 

Mivel a meglévő lakásállomány energetikai szempontból történő fejlesztése korlátozottan és csak nehézkezesen lehetséges, az újonnan épülő házak műszaki többlete, energetikai hatékonysága akár évtizedeken keresztül alacsonyabb költségeket, környezettudatosabb működést jelenthetnek a mindenkori átlagos lakásállományhoz képest. Bár az adatokból tisztán látszik, hogy továbbra sem épül elegendő új otthon ahhoz, hogy az ideális ütemben újulhasson meg hazánk lakásállománya, mégis fontos, hogy a legújabb fejlesztések kiemelkedő energiahatékonysága hozzájárul a hazai szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez

- tette még hozzá Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.

Címkék:
otthon, lakáshitel, lakás, lakáshirdetés, lakásvásárlás, lakáskiadás, energetikai tanúsítvány, kereslet, energetikai audit, energetikai felújítás, cordia, energetikai korszerűsítés, energetika, lakások, házak,