Milliókat bukhat az, aki így vásárol most lakást: biztos a kivárás a legjobb taktika?

Pénzcentrum2022. december 29. 14:33

Néhány hónap alatt is hatalmasat változott, hogy mi számít hívószónak a hazai lakáspiacon. E fordulatot azonban nem a vevők építészeti ízlése, hanem a négy falon kívüli körülmények átalakulása diktálta. A szakértők tapasztalataiból egyértelműen kirajzolódik, hogy miként vált ismét slágertermékké a kicsi, s önerőből is azonnal beköltözhető, rezsibarát lakás.

Egy évvel ezelőtt a vásárlók közül még sokkal többen gondolkodtak minőségi cserében – idézi fel az "aranykort" Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régiójának vezetője. Nagyobb méretű, modernebb otthont kerestek, akár úgy is, hogy jó adottságú, de jelentős felújításra szoruló ingatlant vesznek. S ebben támogatta őket a kedvező hitelkörnyezet is. Hasonló pezsgést érzékelt Markó Ildikó, a dél-dunántúli régióvezető is: „A régiónkban leginkább a falusi CSOK-kal megvásárolható ingatlanokat keresték. Mivel még a Babaváró hitel is fénykorát élte, a 20-30 milliós családi házakra is volt érdeklődés.”

Laczi Csaba, az Ingatlanpont budapesti régióvezetőjének tapasztalatai szerint a fővárosban az év eleje még főleg az újépítésű ingatlanokról és az otthonteremtési támogatásokról szólt. „Szinte mindent el lehetett adni, ami alkalmas volt kedvezmények igénybevételére. A nagyértékű ingatlanok piaca is felélénkült, még a legdrágább budai részeken is jelentős mozgás volt.” Aztán jött a fordulat, s

az utolsó három hónapban drasztikusan visszaesett a kereslet.

„De azért vannak még minden kategóriában érdeklődők – ezt látja az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője, Farsang Sándor. – Csak a nagy, többgenerációs, magas rezsijű ingatlanok látszanak kivételnek, bár ezekre korábban sem volt jellemző a kiugró kereslet.” Ő egyébként azt tapasztalta, hogy a kedvezőtlen körülmények nem az ingatlanok "népszerűségi listáját" szabták át, hanem általában fogták vissza a vételi hajlandóságot és ösztönöznek kivárásra. Az emberek próbálják felmérni, hogy mit is hoznak számukra a téli rezsiszámlák, az infláció, a háború vagy éppen a hitelkamatok megugrása, s milyen lehetőségeket hagynak meg ezek számukra. Ráadásul az ingatlanpiac mozgásai maguk is a halasztás mellett szólhatnak, hiszen Farsang Sándor szerint joggal tehetik fel a kérdést:

Miért most vegyek, ha lehet, hogy fél év múlva árcsökkenés is lesz?

A vevők nagyobb óvatosságát, kivárását mindegyik régióvezető tapasztalja, de többen be tudtak számolni néhány konkrétabb, az év második felére felerősödött vásárlói igényről is. Talán a legfontosabb, hogy a vevők legtöbbje most rövidebb távon gondolkozik, gyorsabb és biztonságosabb megoldást keres.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Markó Ildikó tapasztalata szerint a Dél-Dunántúlon most inkább a kisebb házakra és újra a panellakásokra van jelentősebb érdeklődés. Piros Szilvia úgy látja, hogy a Dél-Alföldön is kevesebben keresnek minőségi cserét, s azzal nagyobb, esetleg felújítandó új otthont. Fontosabb szempont lett, hogy a lakás azonnal költözhető legyen, s ezért hajlandóak akár többet is fizetni.

Budapesten és Közép-Magyarországon Laczi Csaba szerint ebben benne van a felújítások – szakemberhiány miatti – ellehetetlenülése is, aminek köszönhetően jóformán csak a jó állapotú kis lakásokra van kereslet. Igazán kedvező hitelek híján pedig mára már szinte csak készpénzzel vásárolnak, s annak megfelelően – ahogy Laczi Csaba tapasztalja – szinte csak a használt ingatlanok forognak. A kiválasztásnál pedig az dönt, hogy mit bír el a vevő önereje, így a legfőbb szempont az alacsony rezsi lett, ezért keresnek a korábbiaknál kisebb és olcsóbb lakásokat.

Goreczki Szabolcs, az OTP Ingatlanpont északnyugat-magyarországi régióvezetője emellett mást is lát a piacon. Azokat a zömmel befektetőket, akik ma is aktívan nézelődnek, s „a megfelelő áron visznek mindent”. Ami azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb árkedvezményt próbálják kiharcolni. Az ilyen vevők számára vonzóak lehetnek a nagy és energiafaló házak is, ha sikerül akkorát alkudniuk, hogy abból kijöjjön a modernizáció költsége és egy kis plusz haszon is marad.

Hogy a vevők érdeklődésében megtapasztalt változás mennyire lesz tartós, számos tényezőtől függ, amire a régióvezetők vélekedése is rávilágít. Markó Ildikó szerint például nagyon sok múlik azon, hogy továbbra is elérhetőek lesznek-e az otthonteremtési támogatások, s ha igen, milyenek. Laczi Csaba reméli, hogy ez a helyzet csak átmeneti, s inkább az a kérdés: mikor jön a fellendülés. Szerinte az árak mérséklődése esetleg tavaszra-nyárra mozdíthat már valamit a piacon. Piros Szilvia azzal számol, hogy tartósabban módosul a vevők preferencia-térképe, hiszen az ingatlanvásárlást alapvetően meghatározó tényezők is megváltoztak. Általában kevésbé kiszámíthatóak lettek, legyen szó akár a fenntartásról vagy finanszírozásról. Ennek kapcsán idézte fel, hogy mostanra jelentős előnynek számít, ha egy ingatlan többféle fűtési móddal is üzemképes. Ám ebben sem elsősorban az energiaárak hatását látja, hanem a vevők erős törekvését a biztonságra.

Címkék:
vásárlás, lakás, lakásvásárlás, ingatlan, otp, lakáspiac, ingatlanpiac, kereslet, ház, ingatlanárak, ingatlanvásárlás, ingatlanok,