Ezeket a lakásokat keresik most a magyarok: teljesen felbolydult az ingatlanpiac

Pénzcentrum2022. december 13. 10:32

Az energiaköltségek emelkedése egyre inkább az olcsóbb és ebből következően a kisebb lakások irányába tereli a vevőket. Egyes vélemények szerint ennek a folyamatnak lehetnek haszonélvezői a garzonlakások, melyek a piacon elérhető legkisebb méretű ingatlanok. De mi a helyzet a valóságban? Hogyan látják az ingatlanközvetítők?

A növekvő igényeket a garzonlakások iránt azért nehéz most érzékelni, mert december hónapban a budapesti ingatlanpiacon számottevő mértékben esett vissza a forgalom, vagyis alapvetően nagyon csekély a tranzakciók száma, így pedig nem könnyű az összehasonlítás - derült ki Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodája szakmai vezetőjének szavaiból.

Hangsúlyozta, hogy a szerény érdeklődés miatt leginkább csak annyit tudnak leszűrni az igényekre vonatkozóan, hogy a jól árazott lakások könnyen elkelnek, és ezek lehetnek garzonlakások vagy akár családi házak is. Az ingatlanközvetítő még ebben a nehéz piaci helyzetben is tudott eladni lakást egy nap alatt, ami alapvetően annak volt köszönhető, hogy az adott ingatlant megfelelően árazták be.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a piaci helyzet ellenére még mindig azt látni, hogy a hirdetési árak tovább emelkednek, miközben az eladási árak tekintetében erről már egyáltalán nincs szó. Még a jó adottságú ingatlanoknál is legfeljebb stagnáló értékesítési árakról beszélhetünk, míg a kevésbé jó paraméterekkel rendelkező lakások esetében jól láthatóan csökkennek az értékesítési árak.

A garzonok viszont lehetnek akár jó, akár rossz adottságúak is. Önmagában az, hogy egy ingatlan garzon, még nem határozza meg, hogy mekkora lesz iránta az érdeklődés.

Nagy Andrea továbbra is folyamatosan érdeklődést tapasztal irántuk a fiatalok, pályakezdők vagy a vidékről felköltöző diákok - illetve szüleik - részéről, és nincs nyoma annak, hogy egy egyszobást lakást kevésbé élhetőnek tartanának vevők, mint egy másfél- vagy kétszobást.

Ugyanezt megerősítette Marosvölgyi Gabi, a hálózat XXI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szintén azt tapasztalta, hogy a kisebb lakások iránt Csepelen is jelentős az érdeklődés. Ugyanakkor arra ő is felhívta a figyelmet, hogy jelentős a különbség a vevők által elképzelt vagy elfogadott ár és a hirdetési árak között, ami nem tesz jót a forgalomnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezekre mindig érezhető az érdeklődés, de eladásuk nem annyira könnyű, mert a vevők nem szeretik a felsorolt paramétereket. Az áruk persze mindenképpen mellettük szól, a szakértő tapasztalatai szerint Dél-Pesten az vesz ilyen közös udvaros, egyszobás, de külön konyhás lakást, akinek másra nincs pénze.

Nagy Andrea is azt emelte ki, hogy az alacsonyabb ár - mely négyzetméterárat tekintve persze nem feltétlenül alacsonyabb - egyértelműen vonzóvá teszi a garzonokat, ahogy az is hogy mérsékeltebb fenntartási költségekkel számolhatnak a tulajdonosok. Ezért pedig a szakértő szerint nem is okoz gondot az eladásuk. Ha bérlakásként kell őket kiadni, akkor is nagyon hamar találnak rá bérlőt az ingatlanközvetítők, szintén az alacsonyabb bérleti- és rezsidíj miatt - jegyezte meg Rencsevics Mária.

Emiatt persze a befektetők számára is jó célpont lehet egy garzon, hiszen könnyen kiadható, szintén az alacsonyabb bérleti díjak miatt. Ugyanakkor egy dél-pesti közös udvaros garzon esetében egy felújítás utáni értékesítés már nem megy könnyen, így ilyen típusú befektetésre errefelé kevésbé szerencsés ez az ingatlantípus.

Rencsevics Mária szerint Dél-Pesten mindenképpen olcsóbbak a garzonok, mint egy hasonló méretű és állapotú panellakás, ami következik abból, hogy sokszor közös udvaros lakásokról van szó. Marosvölgyi Gabi szavaiból pedig kiderült, hogy a panel-garzonok ára Csepelen 30 millió forintnál indul, de felújított ingatlan esetében ennél jóval magasabb árról beszélhetünk. Ennek ellenére, mivel még mindig ezek a legolcsóbb ingatlanok, valószínűnek tartja, hogy tovább nő irántuk az érdeklődés az elkövetkező hónapokban.

Címkék:
ingatlan, Budapest, buda, árak, pest, ingatlanpiac, ingatlanárak, lakások, dél, garzonlakás,