Elképesztő, mennyiből pénzből lehet új konyhád 2022-ben: nagyon felmentek az árak

HelloVidék2022. január 10. 08:15

Az otthonfelújítási program népszerűsége töretlen, mely mint ahogy az várható volt, megdrágította a piacot. A HellloVidéknek nyilatkozó szakemberek szerint, annyi a megrendelésük, hogy nem győzik a munkát. A két legnépszerűbb célként a belső terek, illetve a fürdőszobák felújítását említették, de a külső nyílászárók cseréjét és a hőszigetelési munkálatokat is nagyon sokan szeretnék elvégeztetni. 

A magyar családok tavaly óta 3 millió forintos összeghatárig állami támogatást igényelhetnek az otthonuk felújítására, ha ők is beletesznek ugyanennyit. Ahogy az várható volt, tömegével cserélnék le a magyarok a bútoraikat, újítanák meg belső tereiket, a szakemberek nem is bírják a sok megrendelést - számol be a HelloVidék.

A felújításoknál most ami az elsődleges, az a konyha, a fürdőszoba és az előszoba, ezek viszik a megrendelők körében a prímet, de jellemzően a legtöbben új konyhában gondolkodnak. A teljes csere, ami alaphangon is, a technikai berendezések (új sütő, hűtő, páraelszívó stb…) nélkül, a szakemberek szerint 600-800 ezer forintnál kezdődik.

Farkas Mihály, az Örs vezér téri IKEA Értékesítési vezetője a HelloVidéknek elmondta, hogy a 3+3 millió állami támogatás óta, 2021 januárjától kezdődően vállalkozói szerződéssel adják el a konyhaszereléseket, ami szükséges ahhoz, hogy a vásárlók igénybe tudják venni a támogatást. Az Örs vezér téri áruházban az elmúlt évben a konyhaszerelési megrendelések közel 25%-nál jelezték a vásárlók ilyen jellegű igényeiket.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvasgatod. KATT!

Címkék:
felújítás, IKEA, árak, konyha, vásárlóerő, millió, vásárlók, hellovidék, szakemberek, otthonfelújítási támogatás,