Kevesebb magyar ellen indult pénzbehajtás: még mindig a rezsi a legnagyobb teher

Világgazdaság2018. november 27. 08:32

Sokkal kevesebb pénzbehajtás indult a tavalyinál - írta keddi számában a Magyar Idők.

Az év első kilenc hónapjában 50 ezerrel kevesebb eljárás vette kezdetét, mint tavaly ugyanennyi idő alatt - közölték, hozzátéve: közműtartozások ezzel együtt is nagyobb mennyiségben akadtak, a hitelkártya-adósságok viszont mintha eltűntek volna.

Míg az elmúlt években folyamatosan emelkedett azoknak az eljárásoknak a száma, amelyeket a hitelezők kezdeményeztek nem fizető adósaik ellen, addig idén jelentős csökkenés következett be.

A lap a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától (MOKK) megtudta, hogy január és szeptember között nagyjából 350 ezer alkalommal kérték a különféle cégek és magánszemélyek, hogy a közjegyzők állítsák ki a pénzbehajtás megkezdéséhez szükséges fizetési meghagyást.

Az elmúlt év azonos időszakában több mint 400 ezer eljárást kezdeményeztek. A mérséklődés markáns, nagyjából 12 százalékos - jegyezték meg.

A visszaesés lehetséges okairól a Magyar Idők a MOKK elnökénél érdeklődött. Tóth Ádám megemlítette, hogy mindig elképzelhetőek rövidebb ideig tartó kilengések, az esetszám markáns mérséklődése azonban ezzel együtt is arra utalhat, hogy javul a lakosság anyagi helyzete.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tóth Ádám közölte, hogy az ügyek több mint felében - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is a közműcégek fordultak a közjegyzőkhöz. A kiegyenlítetlen víz-, villany-, gázszámlák mellett a távközlési cégek követelései szintén rendszeresek voltak, valamint felbukkantak például a parkolási elmaradások és a tömegközlekedési bliccelésekből fakadó tartozások is.

A MOKK elnöke hangsúlyozta, hogy ha valaki egy összeget nem tud időben befizetni, akkor az a leginkább célravezető, ha a súlyosabb következmények elkerüléséért jelzi helyzetét a hitelezőnek, és részletfizetést vagy fizetési halasztást kér.

Címkék:
otthon, rezsi, tartozás, behajtó, behajtás, pénzbehajtás,