Jó teljesít a parlagfű-bejelentő rendszer

Magyar Nemzet2013. október 11. 09:34

Jól teljesített és népszerű a nyáron üzembe helyezett parlagfű-bejelentő rendszer, az eddigi tapasztalatok alapján országszerte használják a programot - írja a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága közölte, hogy kedvező volt a parlagfű-bejelentő rendszer fogadtatása. A rendszert elsősorban azért készítették, hogy segítse a bejelentéseket azzal, hogy a hatóságokhoz egységes, ezáltal könnyen feldolgozható adatok kerüljenek.

Gyakran érkezett olyan bejelentés - főleg belterület esetében -, amelynek kivizsgálásakor kiderült, az érintett ingatlan nem parlagfűvel, hanem egyéb gyomnövénnyel fertőzött, s ebből arra lehet következtetni, hogy sokan még mindig nem ismerik fel a parlagfüvet.

A rendszeren keresztül érkező jelzések száma a júliusi induláshoz képest - amikor csupán 2-3 értesítés érkezett naponta - augusztus végén, szeptemberben megnövekedett, előfordult, hogy egy nap meghaladta a húszat a bejelentések száma.

Eddig összesen 57 millió forint értékben szabtak ki növényvédelmi bírságot - ismerteti a napilap.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A cikk arról is beszámol, hogy folyamatosan csökken a levegőben szálló pollen mennyisége, a csapadékos időjárás mérsékli az allergén anyagok koncentrációját.

 

Címkék:
lakás, nébih, parlagfű,