Ilyen egy 6 szobás luxusgarzon + videó

Pénzcentrum2013. január 22. 11:34

Különleges lakásokat bemutató cikksorozatunk keretében ezúttal egy igen kompakt New York-i lakásba kalauzoljuk el olvasóinkat. A lakás csupán 40 négyzetméter, mégis annyi funkcióra képes, mint egy többszáz négyzetméteres luxuslakás.

A népességrobbanás mellett a legapróbb lakások irányába főként a pénztelenség mozdítja el a potenciális vásárlókat. Így van ez Magyarországon is, ahol leginkább a 40-50 négyzetméter körüli ingatlanokat keresik. A kisebb alapterület ugyanakkor nem feltétlenül kell, hogy nélkülözhetetlen, s áhított funkciók elvesztésével párosuljon. Jó példa erre az alábbi videóban szereplő multifunkcionális lakás is.


Bár a lakás alig 40 négyzetméteres, a tulajdonos egy ügyes trükkel mégis mintegy 6, teljes értékű szobát zsúfolt bele. Egy mozgatható fal segítségével ugyanis az étkezőtől, s a nappalitól kezdve, a vendégszobán keresztül, egészen a hálószobáig és a konyháig minden helyiség elfért az ingatlanban.

Apró lyukból álomotthon

Egyre többen vesznek kis lakást szerte az országban. Főként, hogy ezen lakások fenntartási költsége is jóval alacsonyabb. Arról pedig már nem is beszélve, hogy a kis lakások befektetési szempontból sem elhanyagolhatóak. Ha nem egy teljesen elhanyagolt, esetleg köztudottan kétes, és kevésbé biztonságos környéken vásárol valaki olcsó, 4-5 milliós kislakást befektetési szándékkal, akkor számíthat rá, hogy viszonylag könnyebben és várhatóan magas hozammal (8-10%) tudja majd bérbe adni.

Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy amennyiben a legolcsóbb lakások között keresgélünk, mindenképp számítanunk kell arra, hogy első látásra talán élhetetlen méretű ingatlanokkal találkozunk, mely későbbi kiadást is megnehezíti. Az egyik fő probléma a kis lakásokkal a ruhák, könyvek, háztartási gépek, vagy éppen az évek során felgyülemlett "kacatok" tárolásának megoldása. De szintén sokan mondanak le egy-egy garzonról, mivel elképzelni sem tudják, miként lehet megoldani a különböző funkciókkal bíró helyiségek, például a lakótér és a hálószoba szétválasztását. Éppen ezért a Pénzcentrum.hu ezúttal 3+1 tippet mutat, melyek segítségével a legapróbb otthon is élhető, igazi kis ékszerdobozzá válhat.

1. Fogadj szakembert!

Mivel a garzonlakáshoz elengedhetetlen a kreativitás, éppen ezért egy tervező szolgáltatását már a lakás első megnézésekor érdemes igénybe venni. Ő szakmai tapasztalatai alapján gondolatébresztő ötletekkel szolgálhat a legapróbb lakás kialakításához is. A szakember hozzájárulásával, sokkal kevesebb kompromisszumra leszünk rákényszerítve és így olyan lakásunk lehet, amiről mindig is álmodoztunk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2. Szerezz be multifunkciós bútorokat!

Bár Magyarországon egyelőre még nincs igazi divatja, de a tengerentúlon és jó pár európai országban, például Olaszországban is gombamód szaporodnak a multifunkciós bútorokra specializálódott szaküzletek. A kinyitható kanapékon túl is van ugyanis élet - és milyen színes élet. Megdöbbentően praktikus bútorokra bukkanhatunk az erre szakosodott gyártók honlapjain; legyen szó szekrényként, étkezőasztalként, kanapéként és még franciaágyként is használható bútoroktól, az apróbb, trükkösen működő, kevés helyet foglaló, mégis nagy tárkapacitású dohányzóasztalokig, vagy éppen konyhabútorokig. Aki az interneten kutakodna, az csak annyit írjon be a keresőbe, hogy "space-saving-furniture", s bár a legtöbb gyártó vállal házhozszállítást, azonban a bútorok borsos ára és a szállítási költség sokakat elrettenthet. Érdemes lehet azonban ötleteket meríteni és egy hazai bútorasztalos segítségét kérni egy-egy hasonló darab legyártásához, hiszen így rengeteget megspórolhatunk, és még a hazai kézművesipart is támogatjuk.

3. Nincs szükséged felesleges bútorokra...

Felesleges bútorokkal telezsúfolni egy garzont olyan tipikus hiba, mely miatt sokan azelőtt kifordulnak a lakásból, mint meglátták volna benne a lehetőségeket. Próbáljunk meg minél több szabad felületet hagyni a lakásban, és törekedjünk arra, hogy a kiválasztott bútorok praktikusak, és helytakarékosak legyenek.

3+1. A megvilágítás, és a festés sem mindegy!

Sokan mondanak le egy apró lakásról, mivel nem látják a különböző helyiségek közötti különbséget; pedig ügyes festéssel és jó világítással akár egy egyszobás lakásban is könnyedén elhatárolhatjuk a tereket.

Címkék: