Tragédia: saját szemétdombján találták meg egy férfi holttestét

Pénzcentrum2011. január 9. 16:02

Iszonyatos kosz és szeméthalmaz között találtak holtan egy férfit lakásában a hatóságok egy angliai kisvárosban. A haláleset a karácsonyt megelőző napokban történt a szellemileg és testileg is rossz egészségi állapotban lévő férfival, akinek holttestét, az utólagos vizsgálatok szerint, két nappal a tragédia után fedezték fel.

A társasház kezelői egyébként az elhalálozást megelőzően megpróbálták felkeresni és kapcsolatba lépni az ott lakó úrral, azonban nem jártak sikerrel. A hatóságokat végül a szomszédok és az elhunyt hozzátartozói értesítették, mert aggódtak a férfi hogyléte felől. Azonban azt senki sem sejthette, ami akkor fogadta őket, amikor behatoltak a lakásba, hogy megnézzék a férfi állapotát.

 


A lakásban, ahol a szemle során később rábukkantak a 47 éves David Jordanre, elképesztő látvány tárult a tisztviselők és bámészkodók szeme elé. Az egész lakásban egy szeméttelephez hasonló állapot uralkodott. A konyhában szétdobált pizzásdobozok tömkelege hevert és iszonyatos bűz áradt a már bomlásnak indult egyéb élelmiszerekből. A fürdőszobában lévő kád nemhogy fürdésre nem volt alkalmas, de alig lehetett belépni az egyébként mosakodásra kialakított helyiségbe, mivel annyi szemét volt a padlón, hogy alig lehetett kinyitni a szoba ajtaját - emlékeznek vissza a helyszínen lévők.

David Jordan, hozzátartozói közlése szerint, alkoholista volt és mentális eredetű zavarokkal is küzdött. Korábban például több évig börtönben is ült, amiért felgyújtotta volt barátnője lakását. Ezek mellett a gyászoló testvérpár hozzátette, hogy nem is tudták, hogy ilyen körülmények között élt szerettük. A testvérek elmondása szerint bármikor, amikor találkozni szerettek volna rokonukkal, soha nem engedte be őket a lakásba. Legtöbbször a közeli utcasarokra beszélték meg a találkozókat. A történtek fényében most már azt is értjük, hogy miért - nyilatkozták egybehangzóan a testvérek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azonban az egyik szomszéd véleménye szerint a beteg férfi mindig nagyon kedves volt, amikor vele beszélt. Bár az is tény, hogy nem volt egy szószátyár lakó - mondja a szomszéd - azonban azt ő sem sejtette, hogy milyen rossz körülmények között lakott az elhunyt.

 

Címkék: