Eldőlt: így drágul az élet Budapesten

Pénzcentrum/MTI2010. december 15. 12:32

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén meghozta a 2011-ben várható szemétszállítás díjára, az ivóvíz és csatorna díjakra, a kéményseprő-ipari díjakra, valamint az önkormányzat tulajdonában álló lakásokra vonatkozó lakbérek emelésének mértékét.

György István, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt javasolta a közgyűlésnek, hogy az év elejétől 5,27 százalékkal nőjön a hulladékkezelés díja Budapesten.

Az előterjesztés szerint 2011-ben így a 110 literes tartály egyszeri ürítése 579 forintba, a 120 literesé 632, a 240 literesé 1264, a 360 literesé 1,896, a 770 literesé 4,053, a 1,100 literesé pedig 5.790 forintba kerül majd januártól. Az előterjesztés szerint egy négytagú család esetén, családi házas övezetben a havi kiadás 126 forinttal fog növekedni.

Előterjesztésében a főpolgármester-helyettes emlékeztetett: a közgyűlés az idei évre nem fogadott el hulladékkezelési díjemelést, azonban a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelem színvonalának fenntartása 2011-ben csak az inflációt kismértékben meghaladó díjemelés mellett valósítható meg. György István szerint mindenképp szükséges a díjemelés, hogy a cég működőképes legyen. Fontos fejlesztések szükségesek a cégnél, a lakosság érdekében - mondta a főpolgármester helyettes.

Háromszázalékos lakbéremelést is megszavazott a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat tulajdonában álló lakásokra szerdai ülésén. Az előterjesztés emlékeztet arra, hogy a főváros tulajdonában álló ingatlanok, szemben a kerületi tulajdonúakkal, "speciális funkciójú és igen eltérő sajátosságú" lakások.

Az ingatlanok között 392 nyugdíjasházi, 230 közüzemi társaságok által működtetett, 94 intézményi kezelésben lévő lakás szerepel, továbbá 330 "egyéb" kategóriába tartozó és 586 úgynevezett "átmeneti lakás".

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az ivóvíz csaknem 3, míg a csatornadíj 19,5 százalékkal nő januártól a közgyűlés szerdai döntése értelmében. A lakossági és nem lakossági fogyasztók számára eltérő mértékben nő az ivóvíz fogyasztási díja; előbbieknek 2,7 százalékos, utóbbiaknak 6,4 százalékos emeléssel kell számolniuk. A csatornadíj magasan infláció feletti díjemelését a csepeli központi szennyvíztisztító üzemeltetése indokolja.

Bár tavaly nem emelkedtek a kéményseprő-ipari díjak azonban az előterjesztés szerint 2011-ben súlyozottan 3,8 százalékos emelés várható.  Emlékeztetnek arra, hogy a kéményseprő-ipari szolgáltatás kézi jellegű, bérigényes tevékenység, a személyi jellegű költségek az összes költség 70 százalékát teszik ki, azonban a 16 százalékos adókulcs bevezetése a dolgozók felének nem kedvező.

 

Címkék:
fővárosi szemétszállítás,